Egészség

Márciustól magyar elnöke lesz az Európai Radiológusok Társaságának

Márciustól magyar elnöke lesz az Európai Radiológusok Társaságának

2011. február 10., csütörtök
Márciustól magyar elnöke lesz az Európai Radiológusok Társaságának

Márciustól magyar elnöke lesz a mintegy 50 ezer szakembert tömörítő Európai Radiológusok Társaságának; Palkó András, aki jelenleg a szervezet alelnöki funkcióját tölti be, csütörtökön Budapesten, az I. európai radiológiai nap alkalmából rendezett konferencia sajtótájékoztatóján beszélt a terveiről.

Mint elmondta, tavalyelőtt választották meg a szervezet úgynevezett második alelnökévé, majd automatikusan vált első alelnökké. A szervezet szabályzata alapján lesz március elejétől, egy éven át, a társaság elnöke.

Palkó András

közlése szerint jövőre még egy esztendőre "levezető elnök" lesz, akkor az Európai Unió szerveivel, intézményeivel való kapcsolattartás lesz a feladata. A budapesti konferenciát a magyar képalkotó diagnosztikai szakma aktuális helyzetéről és terveiről tanácskoznak. A Szegedi Tudományegyetem radiológiai klinikáján nyílt napot tartanak. Zalaegerszegen, a Zala Megyei Kórházban bemutatják az ultrahangos és a mammográfia orvosi vizsgálatokat, a digitális röntgent, valamint a CT-t (komputertomográf) és az úgynevezett MR-vizsgálatot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.