Egészség

Sürgősségi osztályt alakítanak ki a hódmezővásárhelyi kórházban

Sürgősségi osztályt alakítanak ki a hódmezővásárhelyi kórházban

2010. február 11., csütörtök
Sürgősségi osztályt alakítanak ki a hódmezővásárhelyi kórházban

Több mint kétszázmillió forintból sürgősségi osztályt alakíthatnak ki a hódmezővásárhelyi kórházban - közölte az intézmény főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Hódmezővásárhelyen.

Kallai Árpád

elmondta: a Gyurcsány-kormány egészségpolitikája nyomán Hódmezővásárhelyen nemcsak az ágyszámok csökkentek drasztikusan, de a sürgősségi ellátást is alapvetően "átszabták". "Ma, ha valaki Vásárhelyen rosszul lesz, Szegedre szállítják, és az elsődleges ellátás után visszakerülhet a vásárhelyi kórházba" - tette hozzá az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet főigazgatója. Közlése szerint a város a kialakult helyzetben az "előremenekülést" választotta: 2008 júliusában beadott egy pályázatot, mely 2009 áprilisára bejutott a második fordulóra. A pályázat 2010. február 9-én elnyerte a támogatást, így 238 millió forintból sürgősségi osztály kialakítása válik lehetővé Hódmezővásárhelyen. Az osztályt a kórház területén, egy már meglévő épületben alakítják ki. A helyszín szervesen kapcsolódik ahhoz az épülettömbhöz, amelyben az aktív osztályok közül a belgyógyászat, a sebészet, a neurológia, a szülészet-nőgyógyászat, a központi műtő és az intenzív osztály van, tehát az aktív ellátásban ezekkel szerves egységet alkot. A beruházás a tervek szerint már az idén elindulhat, hiszen a támogatási szerződés aláírását követően megkezdődhet a közbeszerzés, és jövőre elkészülhet az osztály - mondta Kallai Árpád. Kitért arra: ez a strukturális fejlesztés az intézményben az első lépés az aktív ellátásban, hiszen szeretnének indulni a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program pályázatán is, mely a teljes struktúra átalakítását célozza, és melynek előfeltétele a mostani fejlesztés. A beruházás valószínűleg új munkahelyeket is jelent majd - tette hozzá a főigazgató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.