Egészség

Mindszenti beteg - első fokon elutasította a kórház keresetét az FB

Mindszenti beteg - első fokon elutasította a kórház keresetét az FB

2010. január 27., szerda
Mindszenti beteg - első fokon elutasította a kórház keresetét az FB

A mindszenti beteg ügyében a Fővárosi Bíróság (FB) szerdán elutasította a hódmezővásárhelyi kórház keresetét, amely az Egészségbiztosítási Felügyelet jogszabálysértést megállapító és bírságoló határozatát kifogásolta.

A határozathozatalt követően a kórház ügyvédje jelezte, hogy fellebbeznek az elsőfokú döntés ellen, ebben az esetben az nem jogerős, a közigazgatási per másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd. A felügyelet 2,5 éve hárommilliós bírsággal sújtotta a kórházat azért, mert 2007. április 6-án egy odaszállított mindszenti beteget tovább küldtek Szentesre - a felügyelet szerint jogsértő módon - a beteg pedig a szállítás során a mentőautóban elhunyt. A felügyelet szerint a beteget nem, vagy nem kellő alapossággal vizsgálta és látta el a hódmezővásárhelyi ügyeletes orvos, holott ez sürgős esetben minden egészségügyi szolgáltatónak kötelessége, függetlenül attól, hogy a beteg állandó lakóhelye szerint melyik kórházhoz tartozik. Ezek a jogsértések pedig hozzájárulhattak a beteg halálához, bár azt a felügyelet tényként nem állította a kórház által kifogásolt határozatában, hogy ez így is történt. A szerdai elsőfokú - a kórháznak a felügyelet határozata ellen benyújtott keresetét elutasító - ítélet szóbeli indoklásában a bíró nyomatékosan hangsúlyozta: a sürgősségi ellátás nem tehető függővé semmiféle területi elvtől, minden betegnek lakóhelyétől függetlenül meg kell kapnia azt az egészségügyi ellátást, amely nélkül közvetlen életveszély alakulna ki. A beteg állapotát, a sürgős szükség fennállását illető kétség esetén pedig az egészségügyi szolgáltatónak vélelmeznie, feltételeznie kell azt, és eszerint kell eljárnia, az ennek megfelelő ellátást kell nyújtania. A bíró szóbeli indoklásában megjegyezte azt is, hogy a mindszenti beteg ügyében volt olyan szakvélemény, amely szerint a hódmezővásárhelyi kórház magatartása hozzájárulhatott a beteg halálához, ha ez minden kétséget kizáró tényként nem is állapítható meg. A bírságoló határozatnak pedig ez csupán súlyosító körülménye, magának a jogsértés megállapításának alapját a sürgősségi ellátással kapcsolatos kórházi mulasztás, szabályszegés szolgáltatta. A haláleset miatt büntetőper is indult, melyben a Szegedi Városi Bíróság 2009. november 6-án hirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletet, mely szerint pénzbüntetéssel sújtotta a hódmezővásárhelyi kórháznak azt az orvosát, aki az odaszállított mindszenti beteget tovább küldte. Az esetnek széles nyilvánosságot adott az is, hogy

Lázár János

, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere az elhunytat a haláleset előtt néhány nappal életbe lépett kórházi átszervezés "első halálos áldozatának titulálta". A mindszenti beteg halálával összefüggésben indult közigazgatási per pedig egy korábban eljárt bíró súlyos mulasztásai miatt is ismertté vált. Ugyanis a 3 milliós bírságot kiszabó felügyeleti határozat ellen a kórház által megindított közigazgatási perben 2008 áprilisában az FB kihirdetett - és csaknem egy év múlva, 2009 márciusában írásba foglalta - egy elsőfokú ítéletet, ám azt másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblának hatályon kívül kellett helyeznie és új eljárást kellett elrendelnie. Kiderült ugyanis, hogy a korábban első fokon eljárt - és azóta már fegyelmivel eltávolított - fővárosi bírósági bíró munkája során több más ügye mellett ebben a perben is példátlanul súlyos jogszabály-sértéseket követett el. Többek között a mindszenti beteg ügyében az elsőfokú eljárásban két egymástól eltérő ítéletet hozott. Szerdán a megismételt elsőfokú eljárásban született döntés, mely ellen a kórház jogi képviselőjének jelezése szerint várhatóan fellebbeznek, akkor ismét másodfokon folytatódhat a közigazgatási per a Fővárosi Ítélőtáblán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.