Hétfőn indult és november 30-ig tart a mezőgazdasági támogatások előlegeinek kifizetése - mondta Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden reggel.…
Aggályos, hogy pályázat nélkül a Szeviép-cégcsoporthoz köthető vállalkozásoktól bérelt irodákat Szegeden és Békés megyében az MVH – közölte Szabó Bálint jogász. Az adatokból kitűnik, hogy 500 milliónyi közpénz vándorolt a földművelésügyi miniszter…
Január 4-től Hódmezővásárhelyen működik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Csongrád megyei kirendeltsége.…
Ebben az évben mintegy 800 milliárd forint forrást fizet ki a gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - mondta a hivatal elnöke az MTI-nek a 2015-ös év munkáját értékelve.…
A piaci árak kiegyensúlyozását segíti a SAPS (területalapú támogatás), amely előlegének folyósítását pénteken kezdték meg - mondta Gyuricza Csaba, az utalásokat végző Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatorna…
Az egyes állatbetegségek megelőzésének, illetve leküzdésének támogatására a baromfi ágazat esetében 22,7 millió forint, míg az egyéb állatfajok esetében 65,9 millió forint összegű támogatást folyósít a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.…
Folytatódik az átmeneti nemzeti támogatások kifizetése - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) szerdán az MTI-vel.…
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az iskolagyümölcs-programban ezen a héten 66,2 millió forint támogatást fizet ki.…
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) nyílt közbeszerzést írt ki 60 darab dízel- és 25 darab benzinüzemű terepjáróra, a beszerzés becsült ellenértéke nettó 291,8 millió forint.…
Még a héten elindul az agrárkár-enyhítési juttatások kifizetése, amely az elemi csapás okozta károk részleges megtérítésére szolgál.…