Megtámadtak Berlinben egy fiatalembert, mert nyakláncán keresztet viselt - jelentette kedden a Die Welt című német lap a hírportálján.…
Ünnepi szentmisével és körmenettel tartanak megemlékezést a Kálvária téri kereszt felállításának ötödik évfodulójára szeptember 18-án, vasárnap az Élhető Szegedért Egyesület szervezésében.…
A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület székhelyén lezajlott eseményen részt vett B. Nagy László, Kakas Béla, Gyulay Endre és Szalay István is.…
„A templom a totális pusztítással szemben dacoló reménynek és hitnek a jelképe” – fogalmazott Máté-Tóth András tanszékvezető a Kálvária téren, ahol az egykori kápolnára emlékeztek, mely helyén immár négy éve egy kereszt…
„Most mi vagyunk a vendéglátók, és a vendég köztünk a föltámadt Krisztus” – fogalmazott Kondé Lajos pasztorális helynök, amikor megérkezett a dómba az Katolikus Ifjúsági Világtalálkozók keresztje.…