Kedd: L’art pour l’art

A 25 éves jubileumát ünneplő L’art pour l’art Társulat ezúttal a nagy sikerű, 1998-ban bemutatott előadásának felújított változatát állítja színpadra. Egyaránt láthatóak lesznek az eredeti mű legsikeresebb jelenetei, dalai és vadonatúj műsorszámok…

Kedd: Szentpéteri Csilla az IH-ban

Szentpéteri Csilla évzáró koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők az IH Rendezvényközpontban kedd este. A Kisszínházban ismét látható Kosztolányi Dezső: Édes Anna című drámája, ajánlónkból értesülhetnek a Somogyi-könyvtár ünnepi nyitva tartásáról, a Millenniumi…

Kedd: Duett karácsony

Duett karácsony címmel Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra ad karácsonyi koncertet kedden az IH Rendezvényközpontban. A Szegedi Szimfonikus Zenekar Karácsonyi koncertjét a Nagyszínházban hallhatják, és karácsonyi koncert lesz Szentesen és Csongrádon is.…

Kedd: Óperenciás lavór víz

A Somogyi-könyvtárban mutatják be kedden Boda Magdolna Óperenciás lavór víz című könyvét. A Nagyszínházban Erkel Ferenc születésének 200. évfordulójáról koncerttel emlékezik meg a Szegedi Szimfonikus Zenekar, egy magyar világpolgár rendhagyó portréját ismerhetik…

Kedd: Magyar-katalán kulturális nap

A TIK-ben kedden Magyar-katalán kulturális napot rendeznek. A Nagyszínházban ismét műsoron a Csárdáskirálynő, az Északvárosi fiókkönyvtárban igaz történeteket hallhatnak Szent Miklósról, a Nemzetiségek Házában német adventi hagyományokkal ismerkedhetnek, lesz könyvbemutató, fotókiállítás nyílik,…

Kedd: Advent a Szeret mentén

A Dóm téren kedden délután az Advent a Szeret mentén című koncert a moldvai csángók ünnepvárásának és karácsonyainak hangulatát varázsolja Szegedre. Folytatódik Nátyi Róbert művészettörténeti előadás-sorozata a Reökben, ismét lesz „Duruzsoló” a…

Kedd: Tízéves a Waldorf Iskola

A Kövér Béla Bábszínházban köszöntik kedden a 10 éves szegedi Waldorf Iskolát. Immár saját szereposztásban játsszák tovább a Traviata-t a színházban, újra lesz „Duruzsoló” a Somogyiban, és folytatódik Nátyi Róbert művészettörténeti előadás-sorozata…

Kedd: Irodalmi szalon a kocsmában

Ifjú osztrák alkotókkal közös irodalmi szalonba várják az érdeklődőket kedden a Jazz Kocsmában. A Nagyszínházban az Armel Operaverseny és Fesztivál utolsó előadását játsszák, a Millenniumi Kávéházban kiállítás nyílik délvidéki és szegedi fotósok…

Kedd: La Traviata

Giuseppe Verdi Traviata című operájával folytatódik az Armel Operaverseny és Fesztivál, és délután exkluzív közönségtalálkozókon vesznek részt az előadás alkotói a Reökben. A múzeumban Farkas Ferenc műveiből hallhat jubileumi koncertet a Nemzetközi…

Kedd: Művészettörténet a Reökben

Folytatódik Nátyi Róbert művészettörténeti előadás-sorozata keddenként a Reökben az európai művészet történetéről. Ismét lesz „Duruzsoló” a gyermekkönyvtárban, Hódmezővásárhelyen az I. világháborús emlékműnél tart megemlékezést a Trianon Társaság, új kiállítás nyílik meg a…