Minden cikk
Idős asszonyt fenyegetett egy részeg egy csongrád-csanádi kisvárosban
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly december elején ittas állapotban ijesztett rá a sértettre - közölte a vádhatóság.
Idős asszonyt lopott meg egy bringás tolvaj Csongrádon
A csongrádi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki elvitte egy idős asszony értékeit a városban. Eljárás indult ellene - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
Idős asszony életét mentették meg Szegeden
Tűzoltói beavatkozás nélkül nem tudták a mentők megkezdeni az életmentést egy szegedi, Csaba utcai lakásban kedden este - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
Idős asszonyon segítettek Vásárhelyen
Vasárnap délelőtt egy idős, magatehetetlen nő lakásához riasztották a hódmezővásárhelyi tűzoltókat - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
Idős asszonyt mentettek Szatymazon
Súlyos sérüléseket szenvedett saját lakásában egy idős asszony Szatymazon csütörtök hajnalban - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
Idős asszonyon segítettek Vásárhelyen
Egy idős asszony elesett lakásában, sérülései miatt nem tudott ajtót nyitni csütörtökön a kiérkező mentőegységeknek - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
Zebrán gázolt halálra egy idős asszonyt, vádat emeltek a szegedi sofőr ellen
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki tavaly májusban Szeged belterületén egy 80 éves nő halálát okozta - tájékoztatott a vádhatóság.
Kifosztottak egy idős asszonyt Szegeden, bár a tettes visszaadta értékeit
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a helybeli férfi ellen, aki tavaly kifosztott egy idős nőt, illetve több mobiltelefont is eltulajdonított Szegeden - közölte a vádhatóság.
Idős asszonyt mentettek Kiszomboron
Egy idős asszony kiabálására lettek figyelmesek a szomszédok kedden Kiszomboron - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.








