Tiszába ugrott egy nő a Belvárosi hídról

Vélhetően öngyilkossági szándékkal mászott fel a Belvárosi hídra egy nő, majd onnan a Tiszába vetette magát.
Leugrott egy nő a szegedi Belvárosi hídról - írja az
a
oldalra hivatkozva. A lap szerint csütörtökön délután fél öt körül egy fiatal nő lemászott a Belvárosi hídról, és annak oldalán állt addig, amíg a rendőrség meg nem érkezett.

A helyszínre nemcsak a rendőrök, hanem a tűzoltók is kiérkeztek, sőt, a Tiszán hajók is készültek az ugrásra.
Mikor a tűzoltók kötéllel leereszkedtek a nőhöz, a nő egyszer csak a vízbe ugrott.
Mivel két kisebb hajó már várta, így sikerült kimenteni: felvették és a partra szállították egy mentőautóhoz, ahol ellátásban részesítették. 2017-ben összesen 1634 öngyilkosságot követtek el Magyarországon, Csongrád megyében az országos átlagnál is jóval többet: míg 2016-ban 83-an vetettek véget életüknek önként, addig 2017-ben már 109-en. További fotók az ugrásról a
oldalon.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!