"Halálos” iramban Szegeden! - Karambollal végződött az illegális gyorsulási verseny


Sokan azt hiszik, hogy csak az amerikai akciófilmekben láthatunk illegális gyorsulási versenyeket, pedig Szegeden hétről-hétre rendeznek ilyeneket. Az eheti „futam” kis híján tragédiába torkolt, ugyanis egy vétlen sofőr pont akkor hajtott át az utcán, amikor a versenyzők ott száguldoztak.
Értesüléseink szerint, a Kereskedő közben minden péntek este rendeznek illegális gyorsulási versenyeket. Az eseménynek nincsenek konkrét szervezői, az emberek maguktól térnek vissza rendszeresen. Ezen a héten is legalább 100-an voltak kíváncsiak a futamra, amely kis híján tragédiával végződött. „Nem sokkal azután, hogy elrajtolt a verseny az egyik keresztutcából kihajtott egy autó, a szélvész gyors versenyző pedig nem tudott már kellően lelassítani, így belehajtott. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de nem sokon múlt a dolog, ugyanis kis híján a tömegbe hajtott az autó.” – emlékezett vissza a pénteki eseményre egy neve elhallgatását kérő olvasónk. Szerinte aktívabb rendőri jelenlét mellett nem lehetne ilyen versenyeket rendezni.

„Érthetetlen számomra, hogy miért nem járnak a rendőrök arrafelé, mikor köztudott, hogy már évek óta minden pénteken megrendezik ezt a versenyt. Remélem, ebből az esetből okulnak majd a résztvevők és felhagynak ezzel a veszélyes szenvedélyükkel.” – mondta.

Az illegális gyorsulási versenyekkel kapcsolatos kérdéseinket eljuttattuk a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk rájuk válaszokat.