Balhé

A rendőrség helyett maga keresi a tetteseket egy szegedi fiatal

A rendőrség helyett maga keresi a tetteseket egy szegedi fiatal

2018. szeptember 25., kedd
A rendőrség helyett maga keresi a tetteseket egy szegedi fiatal

Kis kárral ugyanis nem foglalkozik a jard, állítja a szomorú fiú, akinek a motorját kapták szét idegenek. A robogó a Csonka János Szakközépiskola melletti bolt parkolójában állt, ahol kamera is van, de a rendőrség nem foglalkozik az ügyével - állítja a fiatal.

Attila a Facebookon próbál segítséget kérni az elkövetők felkutatásában, ugyanis a rendőrség - szerinte - nem túl segítőkészen áll a problémájához.

„Kijöttek a rendőrök, kérdeztek pár dolgot, azt mondták, hogy pótoljam azt a pár alkatrészt, azt a 10-20 ezer forintos költséget. Szépen szólva nyeljem be, mert tehetek feljelentést, de el fogják utasítani, mert nem történt nagy kár.”

- írta le a történteket a fiatal.

Hiába a kamera, ha a rendőrség lusta

Mivel Attila motorja egy bolt parkolójában állt, aminek kamerái is vannak, könnyen meglehetne a tettes - véli a fiú. Az eset mégsem ilyen egyszerű, a rendőrség ugyanis nem kéri a felvételeket. A szegedi fiatalt a rendőrök arról tájékoztatták, hogy a boltok csak 3 napig őrzik meg a felvételeiket, de ekkora összegnél azokat nem kérik ki. Tanácsként annyit kapott, ha nagyon szeretne, tehet feljelentést, akár online is. Ez utóbbi menüpontot azonban hiába kereste a police.hu-n, nem lett meg - mesélte. Az üggyel kapcsolatban felmerült kérdéseinkkel a rendőrséget is felkerestük. Amint válaszolnak, folytatjuk cikkünket.

UPDATE: A rendőrség szerint ők helyesen jártak el

A rendőrök szerint nem merült fel szabálysértés vagy bűncselekmény gyanúja.

"Az érintett a segélyhívószámra tett bejelentést, a körzeti megbízottak ez alapján a helyszínen felvették vele a kapcsolatot. A bejelentő elmondta, hogy nem tudja, hogy mi történt a motorral, de a motor nem rendelkezett kitámasztó karral, ezért vélhetően a széltől dőlt fel. Mivel a helyszínen nem merült fel sem szabálysértés, sem bűncselekmény gyanúja, ezért a rendőrök tájékoztatták a bejelentőt a jogi lehetőségeiről"

- tudatta velünk a hatóság.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.