Kutyaharapás általi fulladásban hunyt el az egyéves tömörkényi kisfiú


Mint arról beszámoltunk, július 18-án egyéves kisfiú holttestéhez hívták ki a rendőrséget Tömörkényen. Akkor a sajtóhírek arról szóltak, hogy a kutya lánca tekeredhetett az áldozat, Danika nyakára vagy mellkasára, azonban ez már másnap cáfolódott. A rendőrségi nyomozás továbbra is tart, de újabb részletekről számolt be a nagymama.
Az édesapa korábbi beszámolóját megerősítette a kisfiú szemközt lakó nagymamája, mely szerint az anya nem foglalkozott sokat gyermekükkel. Állítása szerint a tragédia előtt nem nagyon törődött a Danikával, többnyire az ágyban fekve nyomkodta a telefonját. Az apa feltételezése szerint a nő az ágyban aludhatott, miközben a kisfiú haldoklott az udvaron.
Fulladásos halál, kutyaharapás által"
- áll a boncolási jegyzőkönyvben, azonban ennél többet a családnak sem árultak el a folyamatban lévő nyomozás miatt.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz, azonban a nő a kihallgatásán sem jelent meg - derült ki a nagymama nyilatkozatából, amit a Híradónak adott.
A nagymama kitért arra is, hogy
Amit a temetésen is csinált, nekem nagyon furcsa. Ott álltunk, és ő csak a vége fele kezdett el sírni. De az is olyan volt, mintha erőltetett lett volna. Nekem az se volt őszinte sírás"
