ARC

Egy cseppnyi Toszkána a Mátyás téren

Egy cseppnyi Toszkána a Mátyás téren

2019. április 14., vasárnap
Egy cseppnyi Toszkána a Mátyás téren

Hunyadi Anna egy éve nyitotta meg a Szia nevű mobil kávézóját az alsóvárosi Mátyás téren. Anna először a fővárosban szeretett volna vállalkozni, de az élet végül Szegedre sodorta. Ezt egy percig se bánja: örül, hogy egy toszkán hangulatú téren szolgálhatja ki a szegedieket.

- Honnan jött az ötlet, hogy egy mobil kávézót nyisson?

- Először Budapesten szerettem volna egy újhullámos kávézót nyitni, de amikor azzal szembesültem, hogy a vállalkozásra szánt összegből csupán egy három négyzetméretes kis helységet tudnék bérelni, úgy döntöttem, hogy más megoldást választok.

Nagy választékkal fogadja a vendégeit Hunyadi Anna, a Szia kávézó üzletvezetője. Fotó: Kovács Ferenc

- Hogyan talált rá erre a hangulatos kisautóra?

- Külföldi utazásaim során többször is láttam triciklis kávéfőzőket. Interneten láttam, hogy több helyen is olasz kisautókat is alakítanak át ilyen célból és megtetszett ez az ötlet. Németországban találtam egy családot, akik már 10-20 éve azzal foglalkoznak, hogy kávézóvá alakítanak mindenféle egzotikus járműveket. Az enyém egy 50-es évek előtti modell, aminek elég hosszú a platója, így sok minden elfér rajta.

- Hogyha már megvolt az autó, hogy-hogy nem a fővárosban indította el a vállalkozást?

- Budapesten körbejártam a dolgokat, de nem felelt meg az elvárásaimnak. Esténként ugyanis nem hagyhatnám utcán az autót, hanem egy telephelyre kellene vinnem, ezek általában a külső kerületekben találhatóak és horror pénzekért lehet igénybe venni. Ráadásul Pesten minden csoda három napig tart, ha nem újulsz meg évente, akkor hosszú távon nem bírsz megélni. Én egy állandó kis nyugodt környezetre vágytam.

- Miért pont Szegedre esett a választás?

- Dusnoki vagyok, a testvéreim pedig Budapesten élnek. Nézegettem a térképet, hogy melyik az a település, amelyik nagyjából egyenlő távolságra van a két várostól, így döntöttem Szeged mellett. Ráadásul szép emlékeim voltak a városról, így nem gondolkodtam sokat rajta.

- Milyen volt az első benyomása a városról?

- Szeged egy nagyon fiatalos város. Amikor januárban leköltöztem, mindenhol üres utcákat láttam, először kicsit szokatlan volt a fővárosi forgatag után, de ugyanakkor szerintem ez a normális. A vidéki emberek jobban értékelik a minőséget, mert mindenki Budapestre viszi a vállalkozását.

Hunyadi Anna örül, hogy Szegeden nyithatta meg a kávézóját. Fotó: Kovács Ferenc.

- Adódik a kérdés: Szegeden belül miért pont Alsóváros?

- Először a közterületeseknél érdeklődtem, hogy hova lehetne kiállni, azt mondták, hogy sehova. Magánterületre lehet menni, azt javasolták, hogy egy bevásárlóközpont parkolójába álljak, de oda nem szerettem volna menni. Az egyik volt osztálytársam mondta, hogy jóban van az alsóvárosi plébánossal, és ő biztosan megengedné, hogy az egyház területére álljak. Miután személyesen is egyeztettem az atyával, megnyitottam a kávézót a Mátyás téren.

- A Mátyás tér nem tartozik a közvetlen belvároshoz, ennek ellenére frekventált helyen van, így nem csoda, hogy ennyire népszerű a kávézója.

- Tavaly egy hónapig Üvegtigriseset játszottam a vendégeimmel: az öregek egyfolytában azt szajkózták, hogy rossz helyen van a kocsi. Szerintem nagyon is jó helyen van. Végtelenül hálás vagyok a köztereseknek, mert, így rátalálhattam erre a varázslatos kis sarokra a Mátyás téren. Nagyon különleges atmoszférája van, olyan, mint egy toszkán kisváros főtere.

Itáliai hangulat az alsóvárosi Mátyás téren. Fotó: Kovács Ferenc.

- Mik a hosszú távú elképzelései?

- Szeged egy viszonylag kicsi város, ahol szinte mindenki ismer mindenkit. A Szia hírneve szájról szájra terjed. Szerencsére egyre többen ismernek, vannak, akik Tarjánból és Újszegedről járnak át ide kávézni. Egy speciális kávézót képviselek, és Szegeden nem kell minden évben megújulnom csak azért, hogy vendégeket generáljak magamnak. Ezt nagyon szeretem a városban, úgyhogy nem csoda, hogy egyre inkább otthon érzem magam Szegeden.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.