Tízre legyünk ott, és ne reggelizzünk. Ez volt Maurer Oszkár délvidéki borász kérése, amikor az interjú időpontját egyeztettük. Ott is voltunk időben Szabadka határában, Hajdújáráson, a Ludasi-tó partján, vendéglátónk borospincéjében, ahol mangalicából készült friss disznóságok, omlós kenyér és krémes házi tejföl várt bennünket. Ezzel alapoztuk meg a beszélgetést, na meg az ezt követő borkóstolást.Oszkár 1994-ben, 21 évesen a magyarkanizsai szakközépiskola – ahol szőlészetet és gyümölcsészetet tanult – befejezése után kezdett hobbiból borászkodni. 2000-ben, Szegeden hivatásos borászokat megelőzve borversenyt nyert, majd birtokgyarapításba kezdett és eladásra termelni. Tavaly a palicsi pincészet az Év szőlésze díjjal tüntette ki, Magyarországon pedig évek óta a legjobb borászok között tartják számon. – Nálunk sajnos megszűnt a szőlész-, borászképzés, 1946 óta mindenki a gyakorlatban tanulhatja meg a szakmát, olykor a saját kárán okulva. Jómagam is most járok egy tanfolyamra, hogy behozzam a lemaradásom, na meg hogy megfeleljek Európa egyik legszigorúbb bortörvényének, a szerbiainak, amely szerint csak az palackozhat bort, aki rendelkezik megfelelő végzettséggel. – A Vajdaság valamikor híres borvidék volt, most mutatóban sem lehet jó pincészetet találni, jó helyi bort vásárolni. – Sajnos, így van. A kommunista érában magántermelő nem palackozhatott, így az emberek a gyümölcstermesztés és piacozás mellett hobbiból feketén, fusiban készítették a bort, főzték a pálinkát és otthonról árulták. Pedig ennek a borvidéknek több évszázados múltja van, a szerémségi pedig legalább 4000 éves. Ez utóbbi a Kárpát-medence legnagyobb hírű és legjobb adottságú borvidéke volt. A Tarcal-hegyet (mai nevén a Fruska Gorát) már a 12. században említik történelmi források, a középkorban pedig 77 szegedi családnak itt volt birtoka. Messze földön híres, a magyar királyság legnagyobb és legfontosabb bortermő vidéke volt egykoron. – 12 hektárnyi saját területen gazdálkodik, ebből 4 Hajdújárás közelében található, a többi meg a Tarcal-hegyen, Karlóca határában. Eltökélt szándéka visszaszerezni az egykor híres borvidék becsületét? – Valóban, én a borkészítést egyfajta művészetnek, alkotásnak tartom, ami inkább intim alapon, hitbéli meggyőződésre épülve kell, hogy működjön. Az egyszerű kategóriába tartozó folyóborokkal eleinte nem óhajtottam foglalkozni, mint ahogyan a piac igényei sem érdekeltek. Úgy gondoltam, az már kommercializálódott borkészítés, ha kizárólag a profitra hajtok. Rémálmaim voltak, hogy ilyesmivel kell bajlódnom, a dolgok persze nem így működnek. Idővel beláttam, hogy termékpiramist kell építenem, és az olcsóbb borok előállításától sem zárkózhatom el. Magyarországgal ellentétben, ebben az országban szinte minden termelő a folyóborra építi tevékenységét. Tehát Szerbiában nemhogy palackos borokat nem készítenek, de megfelelő kereskedelmi hálózat sem épült ki. Csupán néhány kisebb borszaküzlet működik. – Miközben Európa legszigorúbb bortörvényét fogadták el Szerbiában, továbbra is minden gyümölcstermő vidéken lehet kiváló házi pálinkát vásárolni a magyarországi ár töredékéért. – Az új pálinkatörvény szerint az is tiltott, csak jelenleg sokkal nagyobb társadalmi ellenállásba ütközne az, ha a rendszer felszámolná a házi pálinkafőzést, mint a házi borkészítést. Minden második házban van pálinkafőző kazán, viszont minden második házban nem árulnak bort. A rendszer a kisebb ellenállás irányába halad. Papíron egyforma a szigor, csak a gyakorlatban tesznek különbséget. Az állam nem azok irányába lép, akik feketén bort termelnek és árulják azt, hanem azokkal szemben, akik legálisan szeretnének működni. Feltámasztani a magyar királyi borvidéket
– Hány olyan borász van Szerbiában vagy Magyarországon, aki világszínvonalú bor előállítására képes. Nálunk 50-et emlegetnek, ami szerintem egy kicsit sok.– Szerbiában egy sincs. Célom, hogy feltámasszam a régi, magyar királyi borvidéket, és a szerémségi Király-dűlőben, hagyományos bakműveléssel, telepített fajtákkal a legjobb minőségű, figyelemre érdemes bort termeljem. A többieknél ez még célként sem jelenik meg. A legfőbb motiváció az itteni gazdák számára a pénz. Éttermeknek is folyóbort szállítanak, a palackosok – túlárazottság miatt – alig fogynak. Az itteniek tartályokban gyorsan leeresztik boraikat, még a vörös fajták sem látnak hordót. Karlócán sem ismerek olyan termelőt, aki fahordóban tartja a borát. Egy éven belül így a borok 90 százaléka elfogy. Ebből az ördögi körből szeretnék kilépni, egy kicsit példát is mutatva másoknak. Magyarországon Tokaj nem véletlenül világhírű. Az elmúlt években komoly minőségi változás történt. Családi borgazdaságok nőtték ki magukat, és most már mennyiségben is tudnak jó borokat készíteni. Összehasonlították az édes bortermő vidékek nedűit, a tokajiak verték a mezőnyt egyharmad áron. Csak ezen a borvidéken van legalább 30-40 termelő, aki nemzetközi viszonylatban is rendkívül jó minőségű bort képes előállítani jó árérték arányban. – Az EU-ban a tőkekivágásért is fizetnek. Sokan úgy vannak vele, akkor minek vergődjenek. – Bizonyos bortermelő EU-országokban ezt nem praktizálják, hiába fizetnének érte, nem működik. Ez csak Magyarországon van. A törvény papíron mindenkire vonatkozik, de alkotói pontosan tudják, kiket akarnak kiszorítani a piacról, egyértelműen az újonnan csatlakozottakat. – Évente 50-60 ezer liter bort állít elő. Ezt mindkét országban értékesíti? – Elég sok bort adok el a pincéből, ezenkívül 12-13 vajdasági és 2 szerbiai étterembe is szállítok. Egyre inkább ismerik a nevem. Magyarországra egy megbízható, korrekt nagykereskedelmi partneren keresztül szállítunk. – Nehéz volt betörni a magyar piacra? – Ők kerestek meg engem, nem kellett sokat küzdenem. Nagy érdeklődés nyilvánul meg boraink iránt, hiszen döntően olyan ősi magyar fajtákkal foglalkozunk, amelyekről az ínyencek is hallottak, de nem mindenkinek volt alkalma megkóstolni ezeket a borokat. Ősi magyar fajták
– Mint amilyen – többek között – a kadarka is… – A szívem csücske. Majdnem teljesen kipusztult vidékünkről, valóságos hungaricum, mint a szerémi zöld, a bakator, a kövidinka, vagy a mézes fehér. Ezek meghatározó fajták voltak régen. Tavasszal a karlócai Krisztus-dűlőben a furmintot is vissza fogjuk telepíteni. A kadarkáról hosszú ideig az a tévhit uralkodott – hála Andrásfalvy Bertalannak –, hogy a Magyarországra települt rácok hozták be ezt a fajtát, és tőlük tanultuk a héjonáztatás műveletét is. A Habsburgok nevelték belénk ezeket a reflexeket, hogy a magyarok mindent mástól vettek át, mástól tanultak. Ennek természetesen az volt a célja, hogy leépítse a nemzeti öntudatot, a nemzeti büszkeséget. A finnugor elmélet is így keletkezett, meggyőződésem, hogy 1-2 éven belül az MTA is cáfolni fogja. A bolgárok legalább akkora területen termesztik a kadarkát gamza néven, mint mi. Rájuk nem lehet ráfogni, hogy a törökök elől menekülve vitték magukkal e szőlőfajtát. Az újabb kori kutatások ma már török eredetűnek tartják a kadarkát, nevét pedig valószínűleg egy Isztambul fölötti szőlőtermő hegyről, Iszkanderről kaphatta. Szerémségben még a rácok menekülése előtt ismerték ezt a fajtát. – Önök a hagyományos szőlőművelés hívei. Miért? – Magyarországon tudományos kísérleteket folytattak, hogy ugyanazon szőlőfajta ugyanazon dűlőben milyen minőséget ad, ha másként művelik. Mindent mértek, érési időpontot, cukortartalmat, savakat stb. Minőség szempontjából mindig a hagyományos, lent található, föld közeli tőkék adták a legjobb termést, igaz, a legkevesebbet is. Nálunk ekkor dőlt el, hogy mind a 12 hektáron a bakművelést fogjuk alkalmazni. Kevesebb terem, de az legyen jó. – A borászat Magyarországon összefügg a nemzeti öntudattal, a nemzeti érdekkel. – Igen, egy kicsit nemzeti ügy is. Viszont az is igaz, hogy Magyarországon nincs egyetlen olyan ágazat sem, amelyben mondjuk 50 ember világszínvonalú produktum előállítására lenne képes. Keményen jobboldali, hazafias emberek ők. – Ismerek azért 2-3 MSZP-s vagy liberális borászt is.– Lehet, hogy ők ezekre a pártokra szavaztak, de higgye el, a borászok közt nincs megosztottság. Az értékekben könnyen jutnak közös nevezőre. Az egyik villányi borász például MSZP-s színekben indult a helyhatósági választásokon, de minden munkásának ukázba adta december 5-én, hogy a határon túli magyar testvérek állampolgárságára kell szavazniuk. Ennek a pincének a bejáratánál ki van függesztve a magyar zászló. Ez a lényeg, nem az, ki milyen pártra szavazott. Vannak alapértékek – haza, nemzet –, amelyeket nem szabad elárulni, kiárusítani egyetlen pártnak sem. Az állam működtetése terén sokkal kisebb kultúrával rendelkező románok vagy szerbek ezt megtanulták, és 5 perc alatt összezárnak. – Olvastam egy helyütt, hogy 3000 hektáron tízszer annyi tulajdonos van Magyarországon, mint például Chilében. – Igen, tízszer annyi lelkület, hit, család, tradíció stb. Ennek előnyei is vannak. A mai világgazdasági trend az, hogy minél kevesebb ember minél nagyobb területen minél többet termeljen. Nem lesz mindig olcsó préda az energia, mint ahogy az energiához való hozzáférés sem. Vissza kell majd venni a tempóból, és nem lehet majd 4 tagú családnak 3000 hektárt művelnie. Ki fog derülni, hogy az agyongyomirtózott szőlő és a belőle készült bor igenis káros a szervezetre. Az ember elkezd majd gondolkozni az egészségéről, és azt mondja, köszönöm szépen, ezekből az ipari termékekből nem kérek, inkább a környezetkímélő módon előállított bor érdekel. – A chilei borok szennyezettek lennének? – Szinte mindegyikben kimutatható a permetszer jelenléte. Náluk minden gépesített, rengeteg vegyszerrel dolgoznak, így pótolják az emberi munka hiányát. Ma már 1000 féle aromát, ízfokozót, adalékot árulnak a borkészítéshez. Mi a lehető legtermészetesebben kezeljük a szőlőt. A legjobb gyomirtó nálunk a kapa. Még ha ki is merítenénk a biogazdálkodás fogalmát, akkor sem tartanék igényt rá, mert azt sugallja, az a különleges, ami normális kellene hogy legyen. Ezért azokat a borokat kellene inkább felcímkézni, amelyek nem így készülnek, és feltüntetni, melyik méregből mennyit tartalmaznak. Azt ma – sajnos – senki sem vizsgálja, mennyi gyomirtó, növényvédő, műtrágyamaradvány, rovarölő található a borban, nemcsak Magyarországon, a borra sokkal kényesebb Franciaországban sem. Náluk is csak szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végeznek olykor-olykor. – A borászkodás – mint megtudtuk – az Ön számára egyfajta hit, meggyőződés, életforma. – Így is mondhatjuk. Itt kell helytállunk, itt kell őriznünk a tüzet, és nem kell űrt hagynunk magunk mögött.
