Írjon nekünk!

Szeged

Vélemény

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Egyház

ARC

Egy név, egy minőség és „a” bor

Egy név, egy minőség és „a” bor

2009. december 13., vasárnap
Egy név, egy minőség és „a” bor
Frittmann. Ahhoz, hogy ezt a nevet így, minden kommentár nélkül első mondatként leírhassuk, nagy utat kellett bejárnia a soltvadkerti borásznak. Sokan talán nem is tudják, hogy nem kevesebbet köszönhet neki a déli régió, minthogy az alföldi bor ismét a legelőkelőbb helyekre kerül a borszaküzletek, áruházak polcain. Frittmann Jánossal, a 2007-es év bortermelőjével beszélgettünk erről az útról és sok egyéb „boroskás” dolgokról.– Milyen lett a 2009-es termés? – Kiváló, de most nemcsak beszélünk róla, hanem meg is mérettünk. Előbb egy nemzetközi versenyről hozott el ezüstérmet a rozénk, illetve legutóbb Vajdahunyad várán volt a sajt és az újborok versenye, itt megkapta az ország legjobb újbora címet a pirosló kékfrankosunk. A cserszegi fűszeres pedig ugyanitt aranyérmes minősítést kapott. – Ezek a fajták a Frittmann Borászat húzó boraihoz tartoznak, igaz? – Igen. A kékfrankos rozé és a cserszegi fűszeres mellett az irsaink és az ezerjó, ami e kategóriába tartozik. Az a célunk, hogy hat-hét csúcsbort az átlagfizetésből érő ember is meg tudjon venni egy társasági beszélgetéshez. – „A jó bornak nem kell cégér” – hangzik a szólás. Sajnos azonban többen úgy vélik, hogy mind hazánkban, mind pedig a világpiacon elengedhetetlen egy jó bormarketing.
– Ez egy lassabb folyamat, én egyébként nem is értek egyet ezzel a bormarketing-kérdéssel. Túlságosan tagolt a magyar tulajdonosi kör a borászatokban. Nálunk háromezer hektáron tízszer annyi tulajdonos van, mint Chilében. Itt nem lehet globális magyar bormarketingről beszélni, ez tévút. Nálunk legfeljebb regionális marketinget érdemes kidolgozni. Azon belül lehet preferálni borászatokat, egységeket. Ezért mi a németek mintáját követhetjük, ami a pincealapú bormarketing. – Akkor ennek az imázsnak a kialakítására költik a borászok jövedékiadó-jellegű befizetéseit? – Költenék, feltételes módban. Ami szerintem komoly probléma, hogy egy 2005-ös törvény alapján befizetünk forgalomba hozatali járulék címen literenkénti 8 forintot az e célból létrejött Magyar Bormarketing Kht.-nak, ebből 3 forint elmegy borellenőrzésre, a maradékra pedig vissza kell pályáznunk. Körülbelül 1,2 milliárd van a közös kasszában, és úgy csűrték-csavarták, hogy szinte lehetetlen hozzájutni. A cél az lett volna, hogy a kht.-n keresztül lehessen pályázni forrásokra, de jelenleg a szervezet eladósodott, így viszont kiesik az uniós pályázati lehetőségekből. A szakma is hibás, nem kellett volna bevezetni egy olyan rendszert, amit még nem teljesen dolgoztak ki, ott kellett volna hagyni a pénzt a borászatoknál, és minden borászatot rendelettel kötelezni arra, hogy fordítson egy bizonyos összeget marketingre, mert ez, ami most van, hogy a saját pénzünkre pályázzunk, kicsit nonszensz; mintha valaki betenné a bankba a pénzét, és pályáznia kellene rá. Zárójelben jegyzem meg, hogy a forgalomba hozatali járulékot a jövedéki adó helyett vezették be, mert a borra nem lehet jövedéki adót kivetni. – A borfogyasztás újra lendületet kapott. Pedig egy időben mintha tudatosan nem erőltették volna országunk polgáraiban az ősi bornemzeti státuszunkat. – Magyarország mindig is bornemzet volt a franciák mellett, sajnos a világháborúk és a megszállás sokat ártottak nekünk. Hazánkban minimum 50 borászat képes világszintű termék előállítására. Ezeket az italokat kellene támogatni a fiatalok körében. A borfogyasztás a kultúránk része. Bár jelzem, nem vagyok híve a folyamatos ivásnak, aki ebben a szakmában már délelőtt akar inni, annak el kell hagyni e területet rövidesen. Egy kezem sem kell, hogy megszámoljam, az ismert borászok hány százaléka italfüggő. Az pedig egy következő kérdés, hogy most miért lehet az olcsó olasz borokat ilyen mennyiségben beönteni hozzánk, ami szintén nem tesz jót a hazai borpiacnak. Ez már gazdaságpolitikai kérdés. A magyar ember legtöbbször csak beszél a lokálpatriotizmusáról, de közben megveszi a legócskább minőségű külföldi terméket. Csak azért, mert olcsó. Az ember itt elsősorban magyarnak kell, hogy vallja magát, és ennek a nemzetnek az érdekeit kell szem előtt tartania. – De ma sajnos nem ez a legfőbb szempont, leginkább a döntéshozói szinten káros, ha nem a nemzet érdekei a mérvadóak. – Rengeteg olyan terület van, ahol magánérdekek érvényesültek a közösségi értékek rombolása árán. Ez nem egy előremutató dolog. Egy normális országot úgy tudok elképzelni, hogy csinálom a saját dolgomat, hiszen azért ez az első mindenkinél, de azt úgy teszem, hogy közben azzal építsem a városom, az országom értékeit. Nem úgy, hogy lerombolom, tönkreteszem, lenyúlom, eladom külföldre a közösségi értéket, és ebből gazdagodok. – Volt olyan, hogy a bornál elszúrt valamit? – Persze, emberek vagyunk, előfordulnak hibák, de bort azért még soha nem kellett kiönteni. Nálunk nincs olyan, hogy úgy végzi valaki a munkáját borászatunkban, hogy nem felel érte. Ha úgy érzi valaki, hogy bármit megcsinálhat, akkor nincs benne fék, és gyakori lehet a visszaélés, az országban például a legmagasabb posztokon nincsenek meg ezek a korlátok. Nálunk, borászoknál a szakhatóság által nagyon komoly ellenőrzések vannak, ehhez pedig párosul a minőségi szint, ami megköveteli a tisztességet. – Ez a gondolkodás a Frittmann bor titka? Vagy van még egyéb?– A gyümölcsösség, és azt hiszem, az alföldi boroknak is erre kell fókuszálniuk. Mi jobb helyzetben is vagyunk a borvidék többi területéhez képest, mert vegyes a földminőség. A sárga homok, barna homok, meszes homok, erdőtalaj, humuszos területek egymás mellett vannak, s ez teszi lehetővé, hogy ennyi típusú bort tudunk készíteni. Megtapasztaltuk, hogy melyik szőlőfajta hol érzi magát a legjobban. A rozét például kimondott meszes homokról készítjük. A szőlő gyümölcs, ha átmentjük a gyümölcsösséget a borba, nyert ügyünk van. Ma már nem főznek olyan zsírosan, ezért is egyre inkább a gyümölcsös borok illenek ételeinkhez. – Az Alföld egy újabb sikere a hegyvidékkel szemben? – Én nem tartom jónak a hegyvidék és az Alföld összehasonlítását. Az országban valószínű, nincs kétszáz ültetvény sem hegyen, a zöme dombvidéken és az Alföldön van. A szakma rosszul definiálta a dolgokat, sajnos az Alföld kárára. Ma sem könnyű eladni semmit, de évekkel ezelőtt alföldi bort szinte lehetetlen volt. Ma már kiemelt helyük van a borainknak a polcokon. A mi talajminőségünkön termelt rozékkal nem lehet összehasonlítani például a villányiakat, amelyek az első ötvenben sincsenek benne. Most már a borfogyasztók is tudják ezt, és pusztán sznobizmusból már nem fognak drágább, de gyengébb minőségűt fogyasztani. – Szegeden nagy borgazdálkodás folyt a múlt századig. Mi az oka ön szerint, hogy már nagyítóval kell keresni a borosgazdákat? – Igaz, komoly hagyománya volt városukban a bortermelésnek, borkereskedelemnek – az 1800-as, 1900-as években külön borkiállításokat rendeztek Szegeden. De lassan, a történelmi hatások folytán leépültek a családi gazdaságok, megszakadt a hagyomány. A nulláról pedig nagyon nehéz elkezdeni ezt a szakmát. Gyökér nélkül nincs termés sem.
Frittmann rozé 2007-es év bortermelője alföldi bor Frittmann János Soltvadkert bor Frittmann-borászat

Ez is érdekes lehet

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2024logo