Szegeden a Déryné u. 2. szám alatt tekinthető meg a rendezvény.
A kiírók célja, hogy a nyári hőség közepette is a serrel, de tágabban értelmezetten a boron kívül bármilyen szeszes itallal kapcsolatosan versek szülessenek, valamint népszerűsítsék a magyar költészet ezzel kapcsolatos alkotásait, azonban a világirodalom alkotásaiból is lehet választani.
A pályázaton részt vehetett a 0-99 év közötti korosztály feltéve, ha ismeri a kulturált italfogyasztás hagyományait. Mindkét kategóriában lehetett jelentkezni formai megkötöttségek nélkül.
A verseny zsűrijének tagjai: Veszelka Attila költő, Pleskonics András szerkesztő-műsorvezető és Németh Janó versmondó.
Az eredményhirdetés szintén szombaton az Amigo Presszóban lesz megtartva.
A program a következő:
- 11 órától várják a versenyzőket és a vendégeket
- 12-13 óra között zajlik a versmondó verseny
- 13-14 óra között ebéd
- 14 óra körül eredményhirdetés, és díjkiosztó
Mindenkit sok szeretettel várnak!