Hétközben Bajnokok Ligája, hétvégén bajnoki – így néz ki a Pick Szeged hete

Forrás: pickhandball.hu
Két mérkőzés vár a Pick Szeged csapatára a héten. Csütörtökön a THW Kiel a Bajnokok Ligájában, majd szombaton a Fejér B.Á.L. Veszprém lesz a Tisza-partiak ellenfele.

Két idegenbeli megmérettetés a csapat heti menüjében, a németországi túrát követi a veszprémi út.

Szombaton a Komló ellen 37-24-re nyert a Pick, így továbbra is hibátlan a bajnokságban három fordulót követően. A vasárnapot megkapta a csapat a pihenésre, regenerációra, hétfőn pedig már tovább is folyt a munka a kemény hétre készülve.

A csapat szerda reggel indul útnak Németországba, hiszen csütörtökön 18:45-től pályára lépnek a kékek a Kiel ellen. Szép jubileumhoz érkezik a Szeged a 21. Bajnokok Ligája idényében. A német rekordbajnok THW Kiel ellen a 250. meccsükre készülnek.

Még a Szeged a PSG elleni vereséggel, addig a hazaiak egy Zagreb elleni 23-30-as idegenbeli sikerrel kezdték az idei Bajnokok Ligáját.

A legutóbbi öt egymás ellen találkozón 2 szegedi, 2 német győzelem és 1 döntetlen született.

Az utolsó találkozáskor a Szeged örülhetett, a Tisza-parti gárda 36-33-ra nyert hazai környezetben.

A csütörtöki találkozó után pénteken tér haza a szegedi csapat, szombaton pedig irány Veszprém. Következik a K&H férfi kézilabda ligában a Fejér B.Á.L. Veszprém ellen mérkőzés a negyedik fordulóban.

A veszprémi csapat két vereséggel kezdte a szezont, majd az előző fordulóban megtört a jég, a Budakalászt verték idegenben 28-29-re.

A Szeged a két csapat legutóbbi találkozásakor 46 gólt rámolt be. A párharc utolsó négy mérkőzésén egyaránt 40 gól fölé jutottak a kékek.

Szegeden legközelebb szeptember 27-én (szerda) 18.45-kor szerepel a csapat, ekkor a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában a dán Aalborg Handball csapatát fogadják.

Előző sztori

Európai Autómentes Nap Szegeden

Következő sztori

Sorsoltak a Magyar Kupában: NB I-es ellenfél érkezik Szegedre