Közel állt a bravúrhoz a Pick Szeged a PSG ellen

Fotó: Karnok Csaba

A hazaiak keretéből Carlos Molina és Szymon Dzialakiewicz maradt ki, a vendégeknél Yoann Gibelin, Elohim Prandi és Léo Plantin nem játszott. A szezon első BL-meccse és a rangos ellenfél ellenére nagy meglepetésre közelítőleg sem volt telt ház a Pick Arénában, a lelátó harmadik szintje eleve le volt zárva, és lejjebb is akadtak üres helyek. Ennek ellenére remek hangulat fogadta a pályára vonuló csapatokat, a vendégek közül külön megtapsolta a közönség a tavaly még a Pick színeiben játszó Kent Robin Tönnesent, a magyar válogatott Máthé Dominikot és a szezon végén visszavonuló Nikola Karabaticot.

Bár a hangulatra nem lehetett panasz, a lelátón közel sem volt telt ház

Két kihagyott szegedi helyzet és két párizsi gól után Luka Stepancic szerezte a szezon első szegedi BL gólját. A párizsiak védekezésben megnyitották a falukat, ami érezhetően nem ízlett a Szegednek, ugyanakkor a meccs első szakaszában a kékek jó százalékkal használták ki ellenfelük hibáit. A vezetést ugyan nem tudták átvenni, de ragadtak a PSG-re. Ez a forgatókönyv a 10. perc környékén változott, Bánhidi Bence kétperces kiállítását kihasználva 2-3 gólosra növelték az előnyüket a vendégek. Annak ellenére is tartani tudták ezt a különbséget, hogy a kapuban Mikler Roland hozott néhány bravúrt. De ez a túloldalon igaz volt Andreas Palicka esetében is. (15. perc: 6-9)

Kárpáti Krisztián röviddel a félidő fele után időt kért, de komoly változást nem ért el ezzel. A PSG kényelmes tempóban játszva őrizte a vezetést, a szegediek viszont egyre többet hibáztak, elsősorban támadásban. Amikor viszont elöl összeállt a játék, pontosan és gyorsan tudtak játszani a kékek, akkor hátul hibáztak. A félidő utolsó perceiben valamelyest összeszedettebb lett a szegediek játéka, amivel ötről háromra csökkentették a hátrányukat. (I. félidő: 13-16)

Kent Robin Tönnesen gólokkal tért vissza Szegedre, igaz ennek most a szegedi szurkolók nem örültek (Fotó: EHFCL.com)

Összeszedettebben kezdte a második félidőt a Szeged, sokkal jobb ritmusban kézilabdáztak ellenfelüknél. Jól szállt be a játékba Emil Kheri Imsgard, két szép védése is kellett ahhoz, hogy egyetlen gólra jöjjön vissza Pick. Az egyenlítés azonban benne maradt a csapatban. Luka Stepancic a kapufát találta el, fordult a PSG és lőtt egy gólt, majd egy újabb szegedi hiba után még egyet, így a 40. percben Kárpáti Krisztián ki is kérte második idejét. Bár a vendégek előnye nem nőtt, de csakúgy mint az első játékrészhez hasonlóan a párizsiak könnyen tartották a különbséget 2-3 gólon. (45. perc: 21-24)

Ahhoz, hogy a különbség nőni tudjon, a játékvezetők is hozzátették a magukát. A két svájci bíró előbb gyors egymásután kiküldött két szegedit, majd ezt megfejelte azzal, hogy egy egyértelmű hazaadás után a PSG-nek adta a labdát, amiből gyors gólt tudtak dobni a vendégek.A hajrában a Szeged mindent megpróbált, hogy közelebb lerüljön ellenfeléhez és ez eredményre vezetett. A vége előtt 5 perccel Mikler Roland védése után gyors egymásutánban kétszer is betaláltak a kékek, így három és fél perccel a vége előtt időt kellett kérnie a PSG-nek. A vége előtt egy támadáson belül egy újabb Mikler-bravúr és egy vendég hiba után Dean Bombac egyetlen gólra csökkentette a különbséget. Újabb gyors gólváltás után az utolsó perc PSG támadással kezdődött, amiből David Romeu Balaguer a kapuba talált, és az idő már rövid volt ahhoz, hogy erre válaszoljon a Pick. (Vége:29-31)

Bodó Richárd értékelte a találkozót:

OTP Bank-Pick Szeged–Paris Saint-Germain (francia) 29–31 (13–16)
Férfi kézilabda, Bajnokok Ligája, A csoport, 1. forduló. Szeged, Pick Aréna, 4687 néző. Vezeti: Brunner, Salah (svájciak).
OTP Bank-Pick Szeged: Mikler – Sostaric 9/6, Stepancic 3, Bombac 6, Bánhidi 2, Bodó 1, Frimmel. Csere: Imsgard (kapus), Mackovsek, Garciandía 1, Gaber 1, Martins 3, Kalaras, Szita 1, Jelinic 2. Vezetőedző: Kárpáti Krisztián.
PSG: Green – Solé 3, Tönnesen 5, L. Karabatic 1, Grébille 3, N. Karabatic 2, Steins 2. Csere: Palicka (kapus), Keita 2, Syprzak 6/5, Holm, Máthé 4, Peleka, Balaguer 2, Ntanzi 1. Vezetőedző: Raúl González.
Hétméteres: 7/6, ill. 6/5.
Kiállítás: 12, ill. 8 perc.

A szegediek legközelebb jövő csütörtökön a Kiel otthonában lépnek pályára a Bajnok Ligájában, de előtte még vasárnap hazai pályán a Komló ellen játszanak egy bajnoki mérkőzést.

Előző sztori

A Szegedi Szabadtéri Játékok szerepeiből ad elő Janza Kata és Szabó P. Szilveszter az IH Rendezvényközpontban

Következő sztori

(Galéria) Az eső sem rontotta el a Bor Tér második napját