Újabb tornádót észleltek Magyarországon

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy szombathelyi magaslatról kapták lencsevégre az osztrák határon, Rohonc községben kialakult tornádót.

Az Időképen jelent meg először a videó, amelyen jól láthatóan egy tornádó éri el a községet. Az is egyértelműen kijelenthető, hogy nem tubáról, hanem valódi tornádóról van szó, hiszen többször is eléri a tölcsér a felszínt.

Magyarországon ez már az ötödik tornádó 2023-ban.

Legutóbb tegnap délután, Miskolctól nem messze észleltek egyet. Szegedhez legközelebb legutoljára 2021-ben alakult ki forgószél, Orosházán.

Hogy alakulhat-e ki komolyabb tornádó Szegeden, arról megkérdeztük a Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Intézetét – amint válaszolnak, rögtön beszámolunk róla. Az azonban biztos, hogy korábban már több alkalommal észleltek kisebb forgószeleket a városban.

Előző sztori

Most Hódmezővásárhelyen ütközött a tram-train

Következő sztori

Embercsempészt üldöztek a rendőrök, Szegeden sikerült elfogni