Rollerrel törte be egy kocsma ablakát, majd molotov-koktélokkal dobálta haragosa házát

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki elektromos rollerrel betörte egy kocsma ablakát, utána pedig haragosa házára Molotov-koktélokat dobott – közölte a rendőrség.

A közlemény szerint az elkövető 2022. július 10-én hajnalban egy elektromos rollerrel betörte egy csongrádi kocsma ablakát, amivel csaknem 50 ezer forintos kárt okozott. A helyi férfi dühe nem csillapodott, ezért haragosa házához vonulva otthon készített Molotov-koktélokat dobott az ingatlanra, azok azonban nem gyulladtak meg. Az egyik célt tévesztő üveg egy másik ház tetőszerkezetét lángra lobbantotta, amit a tüzet észlelő szomszéd eloltott. A rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre vonultak, ahol tetten értek az agresszív férfit, akit elfogtak és előállítottak a Csongrádi Rendőrkapitányságra.

Ellene őrizetbe vétele mellett garázdaság vétség és közveszély okozása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték a Csongrádi Járási Ügyészség részére. 

Előző sztori

Súlyos végtagi sérüléssel szállították kórházba a Makkosházi körúton balesetezett motorost

Következő sztori

A Somogyi ismét változatos programokkal várja az olvasókat