Jövő szombaton ötödszörre rendezik meg a szegedi Papucs napját.
Délelőtt a szegedi Dóm látogatóközpontjában a tavasszal nyílt „Ahol Szűz Mária is papucsban jár” című kamaratárlatban tart exkluzív tárlatvezetést dr. Bárkányi Ildikó néprajzkutató. 14 órától a Szent-Györgyi Albert Agórában 140 néptáncos gyermek ünnepi műsorral készül, fellépnek az Ásotthalmi Bogárzó Néptánccsoport, az Árendás Táncegyüttes és Kankalin Néptáncegyüttes Hódmezővásárhelyről, a Cicere Táncegyüttes Csólyospálosról, a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a helybeli Hatetudnád Tánctanoda és a Szeged Táncegyüttes.
A rendezvényen mutatják be „A Bárkányiék – apáról fiúra” című dokumentumfilmet, amely a papucskészítő Bárkányi család három generációjának történetét mutatja meg. Idén is lesz papucsvásár, érkeznek magyarországi és vajdasági papucsos mesterek, akiktől a helyszínen vásárolni lehet és rendelést is vesznek fel egyedi igényekre.