Holland sztárpolitológus: jó oka van, hogy a szavazók piros köpenyes hősként tekintenek a magyar miniszterelnökre

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Orbán Viktor tehetséges politikus, azt nem szabad elvitatni tőle, megérti az Európai Unió működését, de nem Superman – mondta Cas Mudde egy szombati konferencián Budapesten, amiről az Index tudósított. A holland politológus szerint viszont jó oka van, hogy a szavazók piros köpenyes hősként tekintenek a magyar miniszterelnökre.

Vannak olyan emberek, akik valóban hisznek a szélsőjobban. Ők nem feltétlenül tekintik Trumpot vagy Orbánt megváltónak – fogalmazott Cas Mudde politológus, aki egyben a Georgiai Egyetem professzora.

A JOBBOLDALI SZAVAZÓK TÖBBSÉGE SZÁMÁRA ORBÁN VAGY TRUMP A LEHETŐ LEGJOBB VÁLASZTÁS AZ ADOTT KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT

– világított rá a politológus. Hozzátette, hogy egyre többen szavaznak negatívan, tehát nem valami mellett, hanem valami ellen.

A professzor állítása szerint megfigyelte azt a trendet, hogy a szavazók a tökéletességet keresik. Donald Trump amerikai elnököt hozta fel példának, akit szerinte a szavazótábora természetfeletti tulajdonságokkal ruház fel, karizmáját még ellenségei is nem e világinak tartják. Ezt állította párhuzamba a magyar miniszterelnököt övező népszerűséggel.

A politológus szerint a baloldal fő gyengesége, hogy a liberáldemokrata pártok nem tudták a mainstreambe csatornázni magukat. Szerinte ez egy ideológiai projekt lett volna, amit végre kellett volna hajtani.

Előző sztori

Lázár János jelentős, régiós fejlesztési programról számolt be

Következő sztori

Megérkezett az uralkodói halotti jádepáncél Szegedre