Földrengés volt Arad közelében, Szegeden is érezték

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szerkesztőségünk maga is tapasztalta, továbbá lapunknak több forrás is megerősítette, hogy földrengést észlelt Szegeden. A Google Vészjelző rendszere szerint Arad közelében lehetett a rengés, nem sokkal fél 8 előtt.

5-ös Richter-skála szerinti becsült erősségű földrengés történhetett Aradtól nagyságrendileg 17 kilométerre. A rengésről maga a Google veszélyjelző rendszere is beszámolt.

Szerkesztőségünk a Csillag téren érzékelte a rengést annak pillanatában, de lapunk arról értesült, hogy Makkosháznál és Alsóvároson is érezni lehetett. Információink szerint Békés vármegye több településén is észlelték a földrengést. Makón ennél erősebben is érezni lehetett, ott egyes házakban még a csillár is megremegett. A mozgást Temesváron, Nagyváradon, Zilahon, Déván és Petrozsényben is érezték.

Olvasóink közül van, aki két rengést is érzett – egy erősebbet és egy gyengébbet – a rendelkezésre álló adatok alapján 20 óra 4 perckor egy gyengébb, 3,1-es erősségű utórengést is mértek. Egy olvasónk arról számolt be, hogy az Ipoly soron megmozdult alatta a kanapé, egy másik olvasónk Kübekházán érezte a földmozgást. Makón több háztartásban is recsegett a szekrény, van, ahol pedig a zongora is megmozdult.

A földrengés 15 km-es mélységben volt – írja a Dél-Alföldi meteorológia Facebook-oldal.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium azt írja közösségi oldalán, hogy 5.1-es magnitúdójú földrengés keletkezett Romániában, Aradtól 16 km-re. Hozzáteszik, Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről érkeztek bejelentések az obszervatóriumba, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Károkról nem érkezett bejelentés.

Cikkünk folyamatosan frissül…

Előző sztori

Juniális forgatagot tart a rendőrség

Következő sztori

Előrehozták a jegyértékesítést a kézilabda döntő harmadik meccsére