Embercsempész bandát számoltak fel Csongrád-Csanád vármegyében

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csaknem egy éve tevékenykedő embercsempész bandát számoltak fel a nyomozók Csongrád-Csanád vármegyében – közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján. A gyanú szerint a helyi banda tavaly nyár óta rendszeresen szervezte meg és irányította illegális migránsok csempészését és továbbszállítását Csongrád-Csanád vármegyében.

A nyomozók azonosították a társaság tagjait, akiket összehangolt akció keretében szerda reggel elfogtak, és előállítottak.  A kutatások során a rendőrök több, nagy értékű autót, valamint készpénzt és mobiltelefonokat foglaltak le.

A gyanúsítottak ellen bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárás, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

(kiemelt képünk illusztráció)

Előző sztori

Ha ma esik, akkor negyven napig el sem áll

Következő sztori

A szegedi Karitáció Alapítvány bohócdoktorai a szentesi gyerekeket is meglátogatták