Kultúra

Pénteken indul a Dóm téri kavalkád, szombaton a Hídivásár

Pénteken indul a Dóm téri kavalkád, szombaton a Hídivásár

2023. május 17., szerda
Pénteken indul a Dóm téri kavalkád, szombaton a Hídivásár

Május 21-én van hivatalosan Szeged Napja, így hagyományosan ekkorra ér a "csúcsra" az ehhez fűződő ünnepségsorozat. Ráadásul az időjárás is kegyes lehet hozzánk.

Pénteken indul a Szeged Napja ünnepségsorozat ,,záróakkordja", a Borfesztivál eddigi helyszíneit további három egészíti ki: a Dóm tér, az Oskola utca és szombattól a Hídivásár.

Szeged napját hagyományosan május 21-én ünneplik, mert a település 1719-ben a Bécs melletti Laxenburgban "a királyi jóakarat és kegyelem kitetsző tanúsága- és jutalmaként" ekkor kapta vissza a szabad királyi város rangot, melyet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozott a városnak - írja az MTI.

Az évfordulóhoz kapcsolódva pénteken adják át a város díszpolgári címét is, melyet idén Vécsei László Széchenyi-díjas magyar orvos, neurológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja kap. Ezen kívül a Pro Urbe díjat és az Emlékérmeket is átadják.

A Pro Urbe díjasok esetében igen nagy botrányt kavart, hogy Botka László előzetes egyeztetések nélkül terjesztette fel a díjra a város egykori címzetes főjegyzőjét, Mózes Ervint, akit korábban hűtlen kezelés miatt jogerősen el is ítéltek.

Egyébként a díjazottak közt van Nagy Bandó András is, Emlékérmet pedig Karsai Krisztina, az egyetem jogi karának intézményvezető tanára, Erdélyi Eszter középiskolai tanár és Szilasi László író, irodalomtörténész kapnak.

Az ünnepi programok része idén is a Szegedi Hídivásár. Szombaton és vasárnap az autók és a tömegközlekedési eszközök helyét több mint 250 hazai kézműves és iparművész veszi át a Belvárosi hídon és a Híd utcában, a Civilek utcájába átsétálva pedig szegedi civil szervezetek interaktív bemutatóit tekinthetjük meg. A Dóm téren mások mellett idén Delhusa Gjon, Charlie, Bródy János és a Best of Geszti lépnek fel.

Habár az ötödik napja tartó Borfesztivált idáig szinte teljesen elmosta az eső, a hétvégére az előrejelzés szerint jóval szárazabb, naposabb idő várható, 26 fokos csúcshőmérsékletekkel.

Az ünnepségsorozat vasárnap ér véget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.