Ferenc pápa a magyaroknak: őrizzétek meg a békét és az egységet egymás között

“Testvéri szeretettel kérlek benneteket, hogy mindig őrizzétek meg a békét és az egységet egymás között” – írta Ferenc pápa levélében, amelyben megköszönte Veres Andrásnak, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökének április végi magyarországi útját.

A levélben, amelyet az MKPK sajtóosztálya juttatott el szerdán az MTI-hez, a katolikus egyházfő úgy fogalmaz:

visszatérve apostoli utamról, köszönetet szeretnék mondani mindazért a nagy szeretetért, amellyel fogadtatok Magyarországon, valamint, hogy minden erőfeszítést megtettetek annak érdekében, hogy ez az utazás lehetővé váljon”.

Ferenc pápa reményét fejezte ki, hogy a fáradságos munka, kiegészülve a mindennapi lelkipásztori szolgálattal, “bőséges gyümölcsöt fog hozni”.

Az egyházfő köszönetet mondott a papoknak, a szerzeteseknek és a szerzetesnőknek, valamint a világiaknak, akik “nagylelkűen és szorgalmasan felajánlották szolgálatukat és aktívan részt vettek az utazás előkészítésének fáradságos munkájában”.

Hozzátette, reméli, hogy ez hozzájárul ahhoz, hogy mindannyian növekedjenek a Jézus Krisztusba vetett hitben, az egyházhoz tartozásuk örömében és a missziós lelkületben.

Ferenc pápa biztosította a magyar egyházat imáiról, és azt kérte,  hogy ők is imádkozzanak érte.

Az Úr Jézus áldjon meg és a Szent Szűz, a Magyarok Nagyasszonya, oltalmazzon meg benneteket”

– zárta sorait az egyházfő.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tett apostoli látogatást Magyarországon.

Előző sztori

Két bolgár és egy román-moldáv kettős állampolgárságú embercsempészt fogtak el a vármegyében

Következő sztori

Meghibásodott egy kábel a Csillag téren