A mai nap a gyermekeké is, ezek a programok várnak a legkisebbekre Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pünkösdi hosszúhétvégéjén május utolsó vasárnapja, azaz gyermeknap is mi van. Röviden összegyűjtöttük, mivel várják a legkisebbeket a városban.

Móravároson a Panda téren készülnek programokkal a kicsiknek, ahol ugrálóvár és kézműves foglalkozások, valamint a Grimm-Busz Színházi előadása és a Guinness-rekorder Csatai Gergő lufihajtogató várja a gyerekeket.

A Móra-parkban folytatódik A Tengerhab Gyereknap bábszínházi világtalálkozó, ahol bábkoncert és több külföldi bábszínház előadását tekinthetik meg az érdeklődők. Ezek kívül bábkészítés és bábsimogatás várja a legkisebbeket, továbbá szegedi meseírók olvasnak fel.

Az Erzsébet Ligetben egy Gyermeknapi Piknik keretében fellép a Sajtkukac Duó, bűvészműsort tartanak, továbbá hip-hop és harcművészeti bemutató is lesz. A vármegyei tűzoltólaktanyái pedig ezen a napon nyitva állnak a gyermekek számára.

Előző sztori

Erőss Zsolt özvegye elmondta, miért ment a hegyhez Suhajda Szilárd

Következő sztori

Újabb magyar érmek a kajak-kenu világkupán