Galéria, videó

Szegeden nyílt az első vidéki kisvonatos étterem

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Április elsején megnyílt Magyarország első vidéki vonatos étterme, amely nem áprilisi tréfa, hanem éppen ezen a napon, 30 éve alapították a szegedi bejegyzésű Vasúttörténeti Alapítványt. Az évfordulót pedig egybekötötték a Pályaudvar Lakásétterem megnyitásával.

Csepregi Károly még 2019-ben, a házassági évfordulójuk alkalmából kapott egy prágai utat a feleségétől, ahol meglátogatták a Vytopna kisvasutas éttermet. Az ételeket és italokat szállító vonatokba egyből beleszeretett a házaspár, akik elhatározták a miliő hazai megvalósítását. Közel két és fél éve dolgoznak szabadidejükben a hely kivitelezésén, amely még koránt sincs kész, hamarosan újabb vonatokat állítanak pályára, illetve udvari szakaszt is terveznek.

A hangsúlyt inkább az italozásra helyeznék, azonban konyhájukban számos magyar és balkáni íznek is helyt adnak, ráadásul külön figyelmet fordítanak az ételérzékenységekre. A házaspár mindkét tagja küzd a problémával, így glutént és tejet csak a legszükségesebb esetekben alkalmaznak, amelyet előre jeleznek.

A Vasúttörténeti Alapítvány a nem mindennapi étterem megnyitójára, nem mindennapi belépőt választott. A helyszínre a Szegedi Városnéző Kisvonattal érkeztek, ahol a 30. évfordulójuk díszebédjét tartották meg.

Menetidő szerint érkeztek az italok”

– mondta lapunknak Mondi Miklós, a Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumának az elnöke, aki egyben a MÁV Zrt. Szegedi Pályavasúti Területi Igazgatóság igazgatója. Mondi Miklós igazán attraktívnak nevezte a helyet, elismerően beszélt mind az ételekről, mind az italokról, egyedül a vagonnyi ital lepakolásához javasolt nagyobb állomási időközt.

Magyarország első, és ez idáig egyetlen hasonló helye a budapesti Lakomatív Étterem volt, azonban a vasutasok tetszését máris jobban elnyerte a szegedi kivitelezés.

A díszvacsora végeztével, a stílszerű távozás érdekében már várta őket a városnéző kisvonat a Szirom utcai lakásétterem előtt:

Előző sztori

Ha ma tartanák a választást, még nagyobb fölénnyel nyerne a Fidesz

Következő sztori

Jótékonysági hangversenyt tartanak az újszegedi református templomban