1843 fővel csökkent Szeged lakossága az elmúlt időszakban, a lakásárak pedig 17 százalékkal drágultak a városban – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az országos piacról azt mondta, hogy a drágább lakásokkal rendelkező nagyvárosokban csökkent az állandó lakosok száma. Ugyanakkor a vonzáskörzetében lévő legtöbb településen viszont nőtt.
Ennek a hátterében az állhat, egy-egy nagyvároshoz képest annak vonzáskörzetében ugyanakkora összegért nagyobb lakóingatlant lehet vásárolni.
Hozzátette, a falusi CSOK eredményeként számos kistelepülés fejlődést ért el. A települések lakosságszám-változásának vizsgálatakor figyelembe kell venni, hogy nem csak a be- és kiköltözésekről van szó, hanem a népesség természetes alakulásáról: azaz a születések és halálozások különbsége, valamint az egyéb okokból történő lakcím-bejelentkezések is szerepelnek az adatokban.
Az elmúlt egy évben az a tendencia figyelhető meg, hogy a nagyvárosokban a lakosok számának csökkenése ellenére drágultak a lakások, ez pedig azzal magyarázható, hogy jellemzően 1 százalék körüli mértékben esett vissza a népességük, így marad kereslet az ottani lakásokra. Különösen igaz ez az egyetemvárosokra, köztük Szegedre is.
Az elemzés szerint Szegeden 1 százalékot meghaladó mértékben, 1843 fővel mérséklődött a lakosok száma, miközben az ottani lakások átlagos négyzetméterára 17 százalékkal 656 ezer forintra nőtt a kínálati piacon.
A vármegyén belül több szegedi agglomerációs településen is nőtt a népesség, ezzel párhuzamosan pedig drágultak a lakóingatlanok: Deszken, Sándorfalván, valamint Apátfalván, Mórahalmon 0,5-2 százalékkal, 43-69 fővel emelkedett az állandó lakosok száma. Az átlagos négyzetméterárak ezeken a településeken 9-30 százalékkal 133-508 ezer forintra nőttek.