Jelentős energiamegtakarítást értek el a kormányhivatalok

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rendkívül jelentős energiamegtakarítást értek el a kormányhivatalok és a járási hivatalok az elmúlt fűtési idényben – mondta szombati videóüzenetében a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

György István a Facebook-oldalán közölte, hogy a korábbihoz képest a gázfogyasztás 53 százalékkal, az áramfogyasztás 26 százalékkal csökkent a hivatalokban.

Komoly feladatot jelentett számukra napi szinten ügyelni erre, de nagyon jó eredményeket sikerült elérni

– tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az energiaracionalizálás a kormány fejlesztéspolitikájában előkelő helyen szerepel, a 2015-ben kezdődött programok támogatták az épületek hőszigetelését, napelemes fejlesztését, nyílászárócseréjét.

Előző sztori

A német Leopoldina tagjává választották Karikó Katalint

Következő sztori

Mórahalmon bolgár embercsempészt fogtak el