Napra pontosan egy évvel ezelőtt a szegediek és a Homokhátságon élők nagy többséggel döntöttek arról, hogy Mihálffy Béla képviselje a Csongrád-Csanád vármegye 2. számú választókerületében élőket a parlamentben. A kormánypárti politikus több mint egy évtizedig a kiskundorozsmaiakat képviselte a szegedi közgyűlésben, az országos politikában újoncnak számított, de ebben az egy évben bizonyította, joggal bíztak benne a választók.
HATÉKONY ÉRDEKÉRVÉNYEÍTÉS
Mihálffy Béla nem sokáig ünnepelte fölényes győzelmét, rögtön egyeztetésekbe kezdett és felkészült az országgyűlési képviselői munkájára. Miután május elején letette a képviselői esküjét, azonnal jelezte, hogy a mindent elkövet, hogy a várható nehéz gazdasági helyzetben segítse választókerületének településeit.
Botka Lászlóval is egyeztetett és a segítségét ajánlotta fel, bizonyítva, hogy nem csak üres ígéret volt, amikor azt mondta: „Szeged fejlődésének érdekében bárkivel együttműködök”.
A baloldali városvezetés házi propagandalapjában a választási kampány alatt is össztűz alatt tartotta a kormánypárti politikust, akire a megválasztását követően is folyamatosan „lőttek”. Azonban, mióta látják, hogy hatékonyabban lobbizik a szegediek érdekében, és
munkájának köszönhetően milliárdok érkeztek a városba, rendszeressé váltak a Mihálffyt lejáratni próbáló megnyilvánulások.
BEDVÁNYOK KONTRA MILLIÁRDOK
Minderre azért van nagy szüksége a szegedi baloldalnak, mert éles kontraszt alakult ki az MSZP-s Szabó Sándor passzív és Mihálffy Béla aktív képviselői munkája között. A szocialista képviselő ugyan Gyurcsány Ferenc utasítására több beadványt és törvénymódosítási javaslatot is benyújtott az Országgyűlés elé, azonban ezek többsége következetlenség és megalapozottság hiányában lekerültek a napirendről.
Szabó Sándor megkapta a kisgömböcként terjeszkedő Gyurcsány-párttól az ukázt, hogy végre csináljon már ő is valamit, így kénytelen volt – persze szakmai egyeztetések nélkül – benyújtani pár javaslatot,
hogy kijelenthesse: megdolgozott a pénzéért. Hiába próbálja a városházi sajtó a konstruktív javaslatnak szódával sem nevezhető és semmilyen eredményt nem hozó irományokat szembeállítani a kormányzati intézkedésekkel, a mérleg egyértelműen a Fidesz-KDNP-s képviselő oldalára billen. Ezt még a dollárbaloldal által finanszírozott mocskolódó kampány sem tudta mindezidáig eltakarni.

Mihálffy Béla ugyanis folyamatosan keresi a kapcsolatot és egyeztet a meghatározó szereplőkkel, a kormány tagjaival, vezető politikusokkal és a választókerület polgármestereivel, akik valós fejlődést szeretnének elérni. Ennek látjuk is az eredményeit. A kormányzat a háborús infláció és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta rendkívül nehéz gazdasági helyzetben is forrásokat biztosít a magyar családok, vállalkozások és önkormányzatok megemelkedett rezsiköltségeinek enyhítésére.
Ezekhez a milliárdos összegekhez következetes és megfelelően előkészített beadványokkal lehet hozzájutni. Ez az a háttérmunka és lobbi az, amit hatékonyan végzett és végez Mihálffy Béla.
Ennek hatására egyre több vezető kormánypárti politikus, miniszter és államtitkár jelenik meg a városban és próbál segítséget nyújtani a szegedieknek, annak ellenére, hogy a városvezetés ezt elutasítja.
A KORMÁNY A SZEGEDIEK ÉS A HOMOKHÁTSÁGIAK PÁRTJÁN
A baloldali városvezetés, élén Botka Lászlóval folyamatosan kritizálja a kormányt, sőt éppen a múlt héten paktált le a dollárbaloldal vezérével, Gyurcsány Ferenccel, ennek ellenére a kormány nem engedte el Szeged kezét. Az elmúlt évben több milliárd forinttal bizonyította elkötelezettségét a város fejlődése mellett. Hogy csak a legfontosabbakat említsük:
- 1,3 milliárd forint rezsitámogatást kapott Szeged, ami országosan a harmadik legmagasabb volt;
- 3 milliárd forint érkezett A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból megvalósuló fejlesztések megnövekedett költségeinek fedezésére;
- 9,5 milliárd forint jutott az SCIENCE Park fejlesztésére, amivel többek között új munkahelyek jönnek létre a városban; * Összesen közel 200 millió forintot kapott a Tiszavirág Sportuszda, amivel a megemelkedett rezsit tudták kifizetni, így nem maradt uszoda nélkül Szeged a téli időszakban sem.
De számtalan, a Homokhátságot érintő támogatás érkezett a hatékony képviselői munkának köszönhetően, mint az önkormányzatok rezsikompenzációja vagy a mórahalmi uszoda megnövekedett rezsiköltségeinek támogatása.
Emellett több olyan beruházásról szóló egyeztetésen és döntési folyamatban vesz és vett részt aktívan Mihálffy, ami ugyan nem jelent közvetlen anyagi forrást, de a szegediek és a homokhátság lakóinak békéjét és biztonságát szolgálja.
Ezek olyan jelentős ügyek, mint a harmadik Tisza híd projektjének az előremozdítása, a Homokhátság vízvisszapótlása, az egyetemi fejlesztések megvalósítása.