31. alkalommal rendezik meg a Trapp Napot

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szegedi Tudományegyetem idén is megrendezi a három évtizedes múltra visszatekintő sporteseményét, a Trapp Napot. 

Olimpiai érmesek, szegedi sztársportolók és lézerfegyveres ügyességi verseny is várja a 31. Trapp Nap résztvevőit. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézete által szervezett rendezvényen a sporté, az egészségmegőrzésé lesz a főszerep.

Az esemény megvalósítása, hagyományosan a végzős sport- és rekreációszervező hallgatók vizsgafeladata. Az idei rendezvény különlegessége, hogy több, élvonalbeli szegedi sportcsapat – köztük a Vidux-SZRSE férfi röplabdásai – is részt vesznek az eseményen. A programot játékos ügyességi feladatok, bemutatók és színpadi beszélgetések színesítik.

A Topolya sori Sportcsarnokban, április 26-án megrendezésre kerülő Trapp Nap megnyitóján beszédet mond:

  • Dr. Forró Lajos, az SZTE JGYPK közkapcsolati dékánhelyettese,
  • Hajdúné Dr. Petrovszki Zita, az SZTE Testnevelési és Sporttudományi Intézet vezetője,
  • Dr. Tokodi Margaréta, SZTE Sportközpont vezetője.

Borítókép: SZTE JGYPK

Előző sztori

Közel negyed órával megnőhet a menetidő a Szeged-Budapest vasútvonalon

Következő sztori

Letartóztattak egy rendőrökre támadó migránst