Közélet

Újabb vádat emeltek Szabó Bálint ellen

Újabb vádat emeltek Szabó Bálint ellen

2023. március 24., péntek
Újabb vádat emeltek Szabó Bálint ellen

Közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emeltekSzabó Bálint(független), letartóztatásban lévő szegedi önkormányzati képviselő ellen - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.

A közleményben tudatják, Szabó Bálint több közlekedési szabályt is súlyosan megsértett, amikor 2022. szeptember 21-én délután Budapesten a személygépkocsijával akadályozta egy rendőrségi konvoj tagjait a személyvédelmi feladatuk ellátásában, a szolgálati járműben utazók és mások testi épségét közvetlen veszélynek kitéve.

A képviselő bűnlajstroma azonban folytatódott ezen a napon: Este társaival megjelent a budai Várban, hogy részt vegyen az általa korábban bejelentett demonstráción. A helyszínt és a rendezvényt biztosító rendőrök intézkedni kezdtek, mert két gépkocsivezető között szóváltás alakult ki az önkormányzati képviselő számára lefoglalni kívánt parkolóhely miatt - írta a főügyészség.

Hozzátették, a jogszerű rendőri intézkedés miattSzabó Bálintkiabálni kezdett, azt mondta, nem fogja hagyni, hogy ismerősét elvigyék a helyszínről, majd felszólította társait, hogy élőlánccal akadályozzák az előállítást.

A politikus több hivatalos személlyel is dulakodott.

Erőszakos magatartásával hosszú percekig akadályozta a jogszerű rendőri intézkedést. Ezután az intézkedő rendőrökhöz közel hajolva - a kezében tartott mobiltelefonnal felvételt készítve - üvöltve "mocskos állatoknak", "mocskos rendőröknek" nevezte őket.

Az esetet ráadásul saját maga közzé is tette közösségi oldalán:

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy - a büntetlen, de jelenleg több büntetőeljárás hatálya alatt álló - önkormányzati képviselőta Pesti Központi Kerületi Bíróság halmazati büntetésül ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre és tiltsa el a járművezetéstől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.