Szabadka polgármestere 1 éve nem tesz eleget a nyelvhasználati törvénynek

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szabadkai önkormányzat több mint egy éve nem alkalmazza a nyelvhasználati törvény rendelkezéseit – írja közleményében a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége.

Szabadka városának bejáratait több mint egy éve ellepték az ízléstelen kinézetű, szerb trikolorba öltözött „üdvözlőtáblák”.  A hivatalos nyelvhasználatot szabályozó törvény rendeleteinek figyelmen kívül hagyása miatt, a városba látogatók csak szerb nyelven, cirill és latin írásmódban találkozhatnak velük. Üzenetük egyértelmű, még a sorok között is olvasható”

hívták fel a figyelmet.

Elhelyezésük után nagy volt a közfelháborodás, úgy érezték, ez egy arculcsapása volt a polgári értékeket ápoló szabadkaiak addigi életmódjának. Szabadka alpolgármestere Kern Imre és a szabadkai kisebbségi párt elnöke Pásztor István is követelte a táblák eltávolítását, illetve a törvényes keretek közé terelését.  

Sajnos erre a mai napig nem került sor, minden maradt ahogyan volt, semmi sem történt.”

A szervezet nehezményezi, hogy parlamenti képviselők is megígérték számukra a helyzet orvoslását, azonban hiába ígérik, hogy “az ízlés és a békés együttélés határát súroló fénymonstrumokat eltávolítják, kicserélik, módosítják, majd a közvélemény elcsitulása után maguk is elhallgatnak. Több mint egy éve ígértek valamit. Ígérni, persze nem nehéz, de tenni semmit sem tettek. Ehhez értenek, ezek ők. Ezek a mi szerbiai parlamenti képviselőink.”

Megelégelve a helyzetet,

A VMDK szabadkai képviselete úgy döntött, hogy eleget tesz az elkeseredett és egyben dühös szabadkai lakosoknak, és egyeztetésre szólítja fel Szabadka város polgármesterét az ügy megnyugtató rendezésének érdekében.”

Hozzátették: “Ha erre nem lesz hajlandóság, úgy vesszük számukra nem fontos a nemzetek közötti dialógus, ami további jogi és közéleti akciókra fog kényszeríteni bennünket.”

Borítókép: VMDK

Előző sztori

Újabb vádat emeltek Szabó Bálint ellen

Következő sztori

Szegedi tolvajt keres a rendőrség