Matolcsy György: 2021-ben negatív gazdaságpolitikai fordulat indult

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotó: MTI/Kovács Attila

A 2021-es évben negatív gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány, “eleresztette az egyensúlyt”, és utána jött 2022-ben a háború, a szankciók, a brüsszeli csatározások, de már előtte, 2021-ben elindult a negatív gazdaságpolitikai fordulat – jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MNB 2021-es üzleti jelentését ismertetve az Országgyűlés szerdai ülésén.

A jegybankelnök azt mondta, meg kell előzni, hogy 2030-ban utódaink feltegyék a kérdést, hogy miért nem sikerült, hol és hogyan tévesztettek utat. “Azt kell mondanunk, hogy 2021-ben tévesztettünk utat, és ezt sajnos folytattuk 2022-ben” – mondta Matolcsy György.

Hozzátette, még nem látható, hogy 2023-ban ezt az úttévesztést képesek-e módosítani. Elvileg igen, mert megtették korábban többször is, de még most nem látható – értékelt.

Előző sztori

Döntött a bíróság: börtönbe kell vonulnia Lagzi Lajcsinak

Következő sztori

Titkolja a Szivárvány Hét programját a tanárokat érzékenyítő szegedi LMBTQ-szervezet