Markáns lehűlés vet véget a tavasznak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

MA és holnap még zavartalanul élvezhetjük a hamísítatlanul tavaszi időjárást, de hétvégétől fokozatosan egyre rétegesebben kell öltözködnünk.

A mostani kellemes időjárásért egy úgynevezett zonális áramlás felel – ami azonban rövidesen megtorpan. A helyét pedig átveszi az a sarkvidéki eredetű légtömeg, ami javarészt még Észak-Európa felett kóricál.

És mint olyan, a Kárpát-medencét sem kerüli meg.

A hidegfront két felvonásban érkezik meg hozzánk, először szombaton, így kijelenthetjük: igen, megint hétvégére romlik el az idő. A kirándulóidő azonban nem vész el teljesen, az idő szelesebb lesz, erősebb széllökések érkeznek szombaton nyugat felől, vasárnap délnyugati irányból, de a maximumok ígyis 12 és 18 fok között alakulnak majd.

Hétfőtől viszont olyan záporokkal, zivatarokkal és viharos széllel tarkított hidegfront maszatolja el a tavaszias időt, hogy még a hőmérséklet is alig fogja elérni a 9 fokot.

A hét legeleje egész biztosan ilyen kellemetlen lesz, kritikus kérdés azonban, hogy lesz-e fagy, elfagy-e a barack. Nos, ha lehet hinni az előrejelzéseknek, akkor az északibb tájakon várhatóak hajnali fagyok inkább, a síkon ez kevesebb valószínűséggel fordulhat elő, de ez még bizonytalan. A jövő hét közepére azonban eldől.

(Időkép)

Előző sztori

Karikó Katalin a Meyenburg-díjat is megkapta

Következő sztori

Novák Katalin telefonon egyeztetett a lengyel elnökkel