Gazdaság

Bérmegállapodást sürget a Postás Szakszervezet

Bérmegállapodást sürget a Postás Szakszervezet

2023. március 23., csütörtök
Bérmegállapodást sürget a Postás Szakszervezet

A Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége szervezésében 19 vármegyéből 19 kézbesítő adott át petíciót a vállalat vezérigazgatójának, amelyben érdemi tárgyalást, elfogadható béremelési ajánlatot sürgetnek; a benyújtott petíciót a Magyar Posta vezérigazgatója átvette - írta Postás Szakszervezet közleményében.

Hangsúlyozzák, hogy a munkavállalói érdekképviseletek szerint tarthatatlan, hogy márciusra még nincs megegyezés a bérekről, a vállalat a munkavállalók felét garantált bérminimumon foglalkoztatja, azokat is, akik több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. A Szakszervezet kiemelte, 2023-ra csak olyan béremelést tartanak elfogadhatónak, amely megőrzi a postai dolgozók fizetésének reálértékét.

Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke az MTI-nek elmondta, fontosnak tartják, hogy a bértárgyalásokfelgyorsuljanak, és a béremelést január elsejéig visszamenőleg kapják meg a dolgozók.

Februárban a Postás Szakszervezet azt közölte, hogy részmegállapodás jött létre a bértárgyaláson. A Magyar Posta vezetése, a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége között létrejött részmegállapodás értelmében 2023. március 3-án minden postai munkavállaló bruttó 50 000 forintos pénzjuttatásban részesül. Abban is megegyeztek a felek, hogy további 50 000 forint kifizetéséről március 31-ig döntenek, ha addig nem születik meg a végleges bérmegállapodás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.