Egy kupac kuflival tér vissza a szegedi Kövér Béla Bábszínház. Kiss Ágnes igazgató a Rádió 88-nak elmondta, vasárnap délután mutatják be az Egy kupac kufli című produkciót. Közben folyamatosan próbálnak, hiszen a hónap második felében érkezik egy óriásbábos produkció, a Robin Hood, amit majd az Agórában láthat a közönség. Hozzátette, a zárva tartás alatt rendhagyó módon, egy lakásban tartották a próbákat.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
