Az elmúlt két év munkájának és sikereinek eredményeképpen a kétszeres ROTAX MAX világbajnok Kancsár Ferenc csapatához igazol Szabó Ádám és testvére Zalán.
Miután a múlt év végén a Benex Motorsporttal lejárt a fiúk szerződése, a két legnagyobb és nemzetközi szinten is sikeres hazai gokart csapat is megkereste őket ajánlattal, amely jól jelzi, hogy alig két év alatt milyen elismerést tudtak maguknak kivívni.
Hosszú tárgyalásokat követően a Kancsár Racing csapatához igazoltak a 2023-as évre, mivel a csapatvezető személye és tapasztata garanciát jelent, hogy ebben az évben még magasabb szintet tudnak elérni a fiúk.
Kancsár Ferenc a legsikeresebb hazai gokartversenyző, egymást követő két évben is megnyerte a ROTAX MAX Világkupát, amely nemzetközileg is kimagasló eredmény. E mellett 2016-ban a gokart szakújságírók Európa legjobb gokartversenyzőjének választották. 2017- ben pedig az Egyesült Államokban is bajnoki címet szerzett ROTAX MAX DD2 kategóriában.
A Kancsár Racing az idei évben minden bajnokságban a dobogó csúcsait célozza meg, minden kategóriában a legjobb versenyzőkkel fog indulni. Ezért volt megtisztelő, hogy személyesen a csapatvezető hívta meg a két szegedi versenyzőt, hogy ebben az évben senior, és a váltóval is rendelkező DD2 kategóriában erősítsék a Kancsár Racinget. A kimondott minimum elvárás az feléjük, hogy a dobogón végezzenek az év végén, de reálisan elérhető a bajnoki cím is.
Érdekesség, hogy az elmúlt évben szintén a Benex Motorsportnál versenyző, szegedi Pipicz Nikolett is a fiúkkal tart az új csapathoz. Nikolett az elmúlt évben a Gokart Országos Bajnokság Calivita Kupán összetett harmadik helyet, míg a Club Sport bajnokságban bajnoki címet szerzett a kezdő versenyzők között. Így ebben az évben három Csongrád-Csanád vármegyei fiatal is ott lesz a rajtrácson.
Az MNASZ Gokart Országos Bajnokság március végén kezdődik a hagyományos kecskeméti szezonnyitó versennyel.