Közel 10 ezer bagoly telelt hazánkban

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csaknem 10 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Intézet (MME) január végén indított országos felmérésének összesítése szerint.

A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 550 településén, 957 helyszínen 9 975 erdei fülesbagoly telelt. A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen 386 felmérő vett részt. Ennek köszönhetően Magyarország összes vármegyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok.

Az évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók nagy száma.

A Magyarországon tartózkodó 9 975 bagoly minimum 2 493 750 mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2022-23-as telelési időszakban.

Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva) több mint 62 tonna. A közlemény szerint ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének fontosságát.

(MTI)

Előző sztori

13 év szünet után újra színpadra áll a Nox együttes

Következő sztori

Először kezeltek génterápiával SMA-s csecsemőt Magyarországon, Szegeden szűrték ki