Közlekedés

Forgalomba állt a MÁV-Start teljes KISS-motorvonatflottája

Forgalomba állt a MÁV-Start teljes KISS-motorvonatflottája

2023. február 25., szombat
Forgalomba állt a MÁV-Start teljes KISS-motorvonatflottája

MÁV-Start forgalomba állította mind a 40 KISS emeletes motorvonatot, amelyet a Stadler cég szállított a vasúttársaságnak a 2017-ben kötött keretszerződés alapján, ezzel teljessé vált a vasúttársaság emeletesmotorvonat-flottája.

Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója szombaton a budapesti Nyugati pályaudvaron tartott projektzáró rendezvény sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a MÁV-Volán-csoport célja, hogy minél többen válasszák a kényelmes, biztonságos közösségi közlekedést. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztik a járműállományt, az infrastruktúrát, és megújítják a tarifarendszert.

Példaként említette, hogy tart a Nyugati pályaudvar megújítása és hamarosan átadhatják a Keleti pályaudvar utascentrumát.

Pafféri Zoltán ismertette, hogy a negyven emeletes motorvonat beszerzése az Európai Unió 228 milliárd forintos támogatásával valósulhatott meg. A KISS-szerelvények a MÁV-nál eddig mintegy 8,8 millió kilométert futottak már, és az utasok elégedettek velük - tette hozzá.

Forrás: MÁV

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.