Bűnmegelőzési kurzus indult a Gál Ferenc Egyetemen

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén is elindult a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság „Mindennapi biztonságunk – Társadalmi biztonság, prevenciós ismeretek” elnevezésű képzése a szegedi Gál Ferenc Egyetemen – számolt be róla a Rádió 88. A 2018 óta szabadon választott tantárgyként felvehető kurzus főként a gyermekekkel, illetve a fiatalokkal foglalkozó szakembereknek ad komplex, rendszerezett bűnmegelőzési ismereteket, de a tematika összeállításának köszönhetően az anyagok jól hasznosíthatók a mindennapi életben is.

Előző sztori

A Gyurcsány-kormány gazdaságilag is kiszolgáltatta hazánkat Vlagyimir Putyin Oroszországának

Következő sztori

Újabb MSZP-közeli cégről derült ki, hogy kapott a guruló dollárokból