A Vatikán bejelentette: április végén Magyarországra látogat a pápa

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ferenc pápa április 28. és április 30. között Magyarországra látogat

– jelentette be hétfő délben a Vatikán.

Ferenc pápa 2021. szeptember 12-én járt Budapesten, amikor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatta be a Hősök terén. Ez lesz a pápa negyvenegyedik külföldi látogatása 2013-as megválasztása óta. A pápa a Vatikán Állam vezetőjeként érkezik Magyarországra. A már magyarul is közölt program szerint fogadja őt az államfő és a kormányfő is.

A látogatás a pápa idős kora és egészségi állapota miatt csak Budapestet érinti, így a korábbi hírekkel ellentétben nem látogat Szegedre.

– közölték.

Novák Katalin köztársasági elnök közösségi oldalán reagált a pápalátogatás hírére.

REAGÁLT A MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KONFERENCIA

Ferenc pápa magyarországi látogatása nagyon fontos esemény nemcsak a katolikusoknak, hanem minden magyarnak határon innen és túl – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) állandó tanácsának MTI-hez eljuttatott közleményében.

A közleményben, amelyet Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke írt alá, kitértek arra, hogy az egyházfő „korára tekintettel” a találkozásokra budapesti helyszíneken kerül sor. A programokra, különösen a vasárnapi szentmisére „szeretettel hívunk és várunk mindenkit hazánkból és a környező országokból egyaránt”.

Imádságos lélekkel készüljünk a Szentatyával való találkozásra és közösen tegyünk tanúságot arról, hogy Krisztus a jövőnk

– fogalmaztak a közleményben.

Előző sztori

Novák Katalin: szeretettel várjuk a Szentatyát!

Következő sztori

Péntektől újranyitnak az önkormányzati intézmények