Krimi

Szegedi autókereskedésből loptak luxusautót

Szegedi autókereskedésből loptak luxusautót

2023. január 18., szerda
Szegedi autókereskedésből loptak luxusautót

Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki tavaly télen betört egy autókereskedés szervizébe, és ellopott onnan egy luxusautót, mellyel egy háznak ütközött.

A vádirat alapján tavaly februárban a vádlott késő délelőtt betört egy szegedi közmű telephelyére, hogy eltulajdonítható értékeket keressen. Végül semmit nem vitt el, ám még aznap kora délután egy autókereskedés telephelyére annak kerítésén keresztül bemászott. Egy nyitott kocsiba ült bele, miután a leállíltott járműveket megvizsgálta.

Ezután a szerviz tetejére felmászott, annak drótüveg ablakát egy kővel betörte, és miután az épületbe bejutott, az irodahelyiségből magához vette egy nagy értékű autó indítókulcsát.

Az autóval akkor hajtott ki a telephelyről, amikor annak egyik illetékese éppen kinyitotta a kaput. Mindezt úgy, hogy a vádlottnak jogosítványa sem volt.

A közel 33 millió forint értékű járművel a vádlott a városban nagy sebességgel közlekedett, s ennek során egy sarokház falának ütközött, majd onnan kitolatva nekiment egy szabályosan parkoló másik autónak, a tulajdonosoknak összesen 10 millió forintot is meghaladó kárt okozva. Emellett a férfi még a szervízbe történő betörés során egy további autót is megrongált, mivel annak tetejére ráugrott, így abban 220.000 forintos kár keletkezett.

Ezeken túl a vádlott korábban egy budapesti és egy berettyóújfalui üzletben áruházi lopásokat is elkövetett.

A Szegedi Járási Ügyészség a vádlottat, mint különös és többszörös visszaesőt, 3 rendbeli, az eltulajdonított értékek nagyságrendjéhez igazodó lopással valamint 3 rendbeli, az okozott károk nagyságrendjéhez igazodó rongálással vádolja.

Kép forrása: Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.