Videó cikkben

Sokkal többet érhet két pontnál az Izland elleni siker

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyar férfi-kézilabda válogatott két mérkőzést játszott az idei világbajnokságon, mindkettőt meg is nyerte és ezzel résnyire megnyitotta azt a kaput, ami a 2024-es olimpiai szerepléshez vezető zárja el.

Válogatottunk célja a 7. hely elérése a világbajnokságon, ez az a pozíció ami garantálná azt, hogy jövő tavasszal olimpiai selejtezőn léphessen pályára a párizsi játékokért. Alakulhat úgy is, hogy a 8. és 9. hely is elég, de jobb biztosra menni. Ehhez első körben a csoportból kellett továbbjutnia válogatottunknak, amit azzal, hogy Korea ellen nyert, illetve a második körben az ázsiaiak ismét kikaptak a portugáloktól, meg is oldottak.

A következő feladat, hogy a középdöntőbe ne nulla ponttal érkezzen a csapat. A csoportból továbbjutó három csapat egymás ellen elért eredményét viszi magával. Jelenleg ami biztos, hogy mi 2 pontot biztosan továbbviszünk magunkkal, a papírforma szerint az Izland ellenit. (Hogy ne így legyen, ahhoz az északiaknak Korea ellen is ki kellene kapnia).

A középdöntőben a már biztosan és várhatóan maximális ponttal továbblépő társházigazda svédek mellett a brazilok és a Zöld-foki Köztársaság érkezik majd ellenfelnek-hogy ez ne így legyen, ahhoz Svédországnak ki kellene kapnia a sereghajtó Uruguaytól az utolsó fordulóban. Ott a csoportban ha maximális ponttal megy be válogatottunk, akkor két győzelemmel már biztosan ott lesz a legjobb nyolc között-ehhez azonban akár két pont is elegendő, de akkor már nem a saját kezünkben van a sorsunk.

A feladat nem könnyű, de az első bravúr, a végső sikerre is esélyesnek tartott Izland ellen adhat akkora lökést, ami lehetővé tegye a részvételt magyar férfi-kézilabda válogatottnak az olimpiai selejtezőn.

Az Izzland elleni bravúr után három OTP Bank-Pick Szeged játékos, Mikler Roland, Szita Zoltán és Rosta Miklós nyilatkozott lapunknak.