Egészség

Nem lesz hatással Európára a kínai járványhelyzet

Nem lesz hatással Európára a kínai járványhelyzet

2023. január 10., kedd
Nem lesz hatással Európára a kínai járványhelyzet

Terjedésnek indult a ,,szuperomikron" alvariáns, azaz az XBB.1.5-ös számú omikron alváltozat.Az Európai Unió Egészségügyi Hatósága (ECDC) szerint nincs ok az aggodalomra, de figyelni kell.

Az új alvariáns egyelőre alacsony esetszámok mellett kezdett el a térségben terjedni. Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának igazgatója keddi sajtótájékoztatóján Koppenhágában azt mondta, jelenleg a lehetséges hatások felmérésén dolgoznak, hozzátéve: három év után nem megengedhető, hogy további nyomás nehezedjen az egészségügyre.

Kluge azt is hangsúlyozta, az ECDC felmérése alapján várhatóan nem lesz hatással a kínai járványhelyzet Európára.

A rendelkezésre álló információk szerint a Kínában keringő változatok megegyeznek az Európában és máshol már ismert változatokkal. Ennek ellenére a tisztségviselő szerint óvatosnak kell maradni. Úgy véli, bizonyos óvintézkedése bevezetése indokolt lehet, amennyiben azok tudományosan megalapozottak.

Catherine Smallwood, a WHO európai részlegének rendkívüli helyzetekkel foglalkozó vezetője szerint megfontolandó a maszkviselés ajánlása a hosszabb repülőutakon. Ez minden olyan helyzetben indokolt lehet, amikor erősen fertőzött területről érkeznek az utasok – jegyezte meg. Az ilyen óvintézkedésekkor azonban kerülni kell a diszkriminációt minden esetben - húzta alá.

(via Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.