Politika

Navracsics Tibor: csatát nyertünk az Erasmus-ügyben

Navracsics Tibor: csatát nyertünk az Erasmus-ügyben

2023. január 25., szerda
Navracsics Tibor: csatát nyertünk az Erasmus-ügyben

Navracsics Tibor a szerdán Brüsszelben folytatott egyeztetés után úgy nyilatkozott: öt perc alatt csatát nyert Magyarország Brüsszelben - írja az Index.

A mai napon délután tárgyalt Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter Marya Gabriel és Johannes Hahn uniós biztosokkal. A tárgyalások eredményéről a miniszter kedvezően számolt be.

Mint mondta, a találkozás első öt percében nyilvánvalóvá vált az együttműködés, vagyis nincs akadálya annak, hogy hogy továbbra is részt vehessenek az alapítványi fenntartású egyetemek hallgatói, illetve kutatói az Erasmus+ és a Horizont Európa programjaiban.

Navracsics szerint két nem túl bonyolult jogszabály-módosítással mindkét akta lezárható márciusban. Ezek kapcsán a következők az Unió aggályai:

  • a 21 alapítványi fenntartású hazai egyetem közül 10 kuratóriumában az aktív politikusok szerepvállalása;
  • a kuratóriumi tagság időbeli korlátjának hiánya.

A kuratóriumi szerepvállalásban a Pannon Egyetemen Navracsics Tibor maga is érintett, a Szegedi Tudományegyetemen pedig Lantos Csaba, aki januártól energiaügyi miniszter lett. Gulyás Gergely korábban a Kormányinfón arról nyilatkozott: hajlandó a kormány vállalni, hogy a politikai szereplők eltávolodjanak a kuratóriumi szerepvállalástól, ha az Unió ezt kifogásolja.

Navracsics arról is beszámolt: Annak a 180 ezer diáknak, aki alapítvány fenntartású felsőoktatási intézménybe jár, nem kell semmitől se tartania, ezt a mostani megbeszélés egyértelművé tette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.