Egészség

Boldogkői: egy feltétellel jelenthet veszélyt a kínai járványhelyzet Európára

Boldogkői: egy feltétellel jelenthet veszélyt a kínai járványhelyzet Európára

2023. január 17., kedd
Boldogkői: egy feltétellel jelenthet veszélyt a kínai járványhelyzet Európára

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a Kínában kialakult durva koronavírus-járvány miatt az Európai Unió és a WHO is óvatosságra intett, több egészségügyi lépés bevezetését is sürgette a kockázat elkerülése érdekében. A lehetséges valódi kockázatokról Boldogkői Zsolt professzort kérdeztük.

Az Unió javaslatai között szerepelt többek között, hogy a hosszabb repülőutakon ismét tegyék ajánlottá a maszkviselést, valamint a repterek szennyvíz-koncentrációjából figyeljék meg a vírus örökítőanyagának koncentrációját. Kiemelték ugyanakkor, hogy az intézkedések miatt senkit nem szabad hátrányosan megkülönböztetni.

Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének professzora szerint ez egy teljesen más helyzet, mint amikor először elindult a vírus Kínából.

- Akkor meg akartuk fékezni a határoknál, reménytelenül. Akkor kialakultak gócpontok, amiket le kellett zárni, itt viszont most már a vírus jelen van, de nem olyan nagy számban és maga a vírus is legyengült – mondta.

Szerinte, a jelenleg Kínában terjedő omikron variánsok valószínűleg nem nagyon különböznek az Európában terjedőktől.

Ezért, meglátása szerint, csak akkor jelentenének jelentős problémát a kínai turisták, ha igen nagy számban érkeznének Európába, de nyilván, nem ez lesz a helyzet. Boldogkői szerint az okozhat gondot, hogy a vírussal most találkozik először másfél milliárd ember, és elképzelhető, hogy egy virulens változat jön létre.

A legyengült omikron variáns elterjedését az is segíthette, hogy a korábbi variánsok ellen már kialakult egy komoly immunológiai védettség, s ez segítette az omikront a versenyben. Kínában viszont ez nem történt meg, sőt a saját vakcinájuk sem olyan hatásos, mint az mRNS-alapúak – mondta lapunknak a professzor. Boldogkői azt is hozzáteszi, hogy ráadásul az idősebbeket csak később kezdték el oltani, nekik nagyjából csak a 40 százalékát oltották be Kínában a harmadik oltással, ami miatt sok szakember várhatóan milliós nagyságrendű halálozásról beszél. A világ többi részén azonban nem valószínű, hogy a kínai helyzet komoly problémát okoz, kivéve, ha egy ragályos, virulens változat jön létre.

Mindenesetre, egyénileg érdemes lehet védekezni, ha nagy tömegben kínai turistákkal találkozunk, mert úgy tűnik, a vírus robbanásszerűen terjed arrafelé, legalábbis egyes kínai városokból ilyen hírek érkeznek, és így nagy az esélye, hogy egy innen származó személy fertőzött - magyarázta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.