Újraindult a Dunai Finomító, de azonnal nem oldódnak meg az ellátási problémák

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Mol a karbantartás után ugyan újraindította a százhalombattai Dunai Finomítót, de

a teljes kapacitás elérése több hetes folyamat, egyik napról a másikra nem oldódnak meg az ellátási problémák,

ahhoz az importnak is helyre kellene állnia a jelenlegi pánikvásárlások és készletfelhalmozások mellett – jelentette be a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a Kossuth Rádió Déli krónikájában kedden.

Bacsa György hozzátette, a Mol teljes kapacitása nem elég a magyar piaci igények kielégítéséhez, ehhez mintegy 30 százalék import is kell,

és a jelenlegi kereslet mellett a logisztikai túlterheltség feloldásához arra is szükség van, hogy a többi kiskereskedelmi és nagykereskedelmi partner aktivitása is erősödjön.

KAMU SMS OKOZTA A BENZINPÁNIKOT

A hétvégén egy gyorsan terjedő SMS-üzenet következtében tankolási pánik alakult ki a magyar kutakon. Nem világos, hogy ki és milyen információ alapján indította el az álhír terjesztését. – Felmerül a kérdés, hogy a rémhírterjesztés megvalósul-e. Miután a kormányzat meghosszabította a háborús veszélyhelyzetet és ezáltal a különleges jogrend időszaka meghosszabbodott, ezért van a Btk-ban egy olyan szakasz, ami életbe lép, ha álhírterjesztés zajlik különleges jogrend idején, ami a védekezést akadályozza, akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Ilyen helyzetben, ha a forrást megtalálják, akkor egy ilyen jogkövetkezmény lehet – mondta a Hír TV műsorában ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője.

Az elmúlt héten a benzin kereslete kétszerese, a dízelé másfélszerese volt a tavalyinak, a napi kiskereskedelmi kiszállítási igény 30 százalékkal meghaladta a teljes logisztikai napi kapacitást, miközben az import jelentősen visszaesett. “Jelenleg azzal küzdünk, hogy nem érjük utol magunkat, ma már szinte az összes kutunkat érinti az, hogy valamelyik termék leürül. Körülbelül 70 kutunk, a teljes hálózat egynegyede, pedig teljesen leürült.” – mondta.

FOLYAMATOSAN VÁLTOZIK A HELYZET SZEGEDEN IS

Több szegedi csoportban is tájékoztatják az autósok egymást folyamatosan a város benzinkútjainak ellátásáról. A helyzet rendkívül sűrűn változik, a legtöbb autós arra panaszkodik, hogy gázolajat lényegében sehol sem lehet kapni. Általános tendenciaként jelenik meg az autósok információi alapján az is, hogy a Mol- és Shell-kutakon akadozik az ellátás, az Omw-kutakon (kiemelten a Makkosházi körútin és az Etelka sorin) zavartalan az ellátás.

Előző sztori

Meghalt a gyurcsányi rendőrterror kilőtt szemű áldozata, Nagy László

Videó a cikkben!
Következő sztori

Akkor kell aszfaltozni, amikor jól esik!