Újabb súlyos balesetet okoztak az embercsempészek

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A sokadik súlyos embercsempészek, migránsok által okozott autóbaleset történt. Most Mórahalom mellett.

Egy nagy sebességgel közlekedő román rendszámú személyautó fékezés nélkül hajtott át a körforgalmon, majd a tetejére borult Mórahalom külterületén, az 55-ös főúton.

A migránsokkal teli BMW Mórahalom felöl közlekedett a főút felé, amikor a körforgalomhoz érve egyenesen továbbhajtott, kidöntötte a figyelmeztető táblákat, majd a körforgalom túloldalán, a tetejére borulva az úttesten állt meg. Úgy tudjuk, az ukrán embercsempész – akit a helyszínen elfogtak a rendőrök – hét migránst szállított a kocsiban.

A balesetben az elsődleges információk szerint egy utas súlyosan, további hatan pedig könnyebben megsérültek. A helyszínelés és a mentés miatt a rendőrök a körforgalom érintett szakaszát lezárták. A baleset körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják.

A SZERBEK SZIGORÍTOTTAK

Mint azt megírtuk, a szerb hatóságok két migránstábort számoltak fel a határ túloldalán és több mint ezer migránst vittek vissza délebbre, miután másfél héttel ezelőtt illegális bevándorlók egy csoportja Horgos centrumában lövöldözött.

ERDŐKET PUSZTÍTANAK A MIGRÁNSOK

Azt, hogy milyen pusztítást vágeznek a migránsok a határ magyar oldalán, többször megmutattuk már. Tanyákat, melléképületeket fosztanak ki, átgázolnak a földeken, tönkretéve ezzel a termést. Vasárnap írtuk meg azt, hogy a környék erdőiben hihetetlen mennyiségű szemetet hagynak maguk után, ami természetkárosítás.

HÉT ÉVE VÉDI A HATÁRT MAGYARORSZÁG

A határainkra nehezedő nyomás nem csillapodik, hanem növekszik – fogalmazott közösségi oldalára feltöltött videójában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Kiemelte:

csak idén 252 ezer illegális határátlépési kísérlet történt.

Ráadásul egyre több az erőszakos akció – tette hozzá.

Pár napja iraki embercsempészek lőttek magyar rendőrökre az M5-ös autópályán. Arra is volt példa, hogy embercsempészek megpróbáltak elütni egy magyar rendőrt, amit nagy szerencsével sikerült elkerülni. A határ túloldalán nemrég migránsok csoportjai egymásnak estek és halálos áldozattal is járt mindez – sorolta az államtitkár, aki szerint ebből is látszik, hogy ez a határzár nemcsak politikai, nemcsak jogi, hanem fizikai támadás alatt is van.

Előző sztori

Állásbörzét tart a rendőrség

Következő sztori

Életbe lépett az olajembargó, a következményei fájdalmasak lesznek