Szép eredmény: ezüstérmes lett a szegedi jogászhallgatók csapata

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A KPMG Jövőépítők Program keretében háromfős csapatokban várta jogesetmegoldó versenyre a hazai hallgatókat a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda idén immár második alkalommal – írja a Délmagyar. A lap cikke szerint napi gyakorlatban tipikusan felmerülő, gazdasági jogi szituáció megoldásához a döntőbe jutott csapatok mentorálást, online kurzust is kaptak. A 18 induló közül a győztes a Pécsi Tudományegyetem jogászhallgatóiból álló Pécsi Sasok csapat lett,

a második helyen pedig a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Lexeged elnevezésű csapata végzett. A hallgatóktól a versenyben egy képzeletbeli gazdasági társaságnál felmerülő jogesettel kapcsolatos kérdésekre vártak megoldásokat. 

A versenyben egyetemisták győzték meg társaikat és a zsűrit a saját megoldásukról, a program mégis nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan mi a mindennapokban működünk. Ismét örömmel láttam a felkészült, jól érvelő és egymást támogató fiatalokat. Nem titok, hogy van olyan munkatársunk, akit egy korábbi, hasonló programban ismertünk meg, ugyanis a célunk folyamatosan a legjobbakat megtalálni – idézi a lap Földesi Petra, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda Senior Associate szakértőjének szavait. 

Előző sztori

Újra szállít üzemanyagot a Mol a kis kutaknak

Következő sztori

Ekkorra lehet egyszámjegyű az infláció Magyarországon